Amikor édesapám, Rónay László a nagypapámról beszélt, még évtizedekkel a halála után is elér-zékenyült. Nem tudtam igazán átérezni a fájdalmát, mert Rónay Györgyről kevés emléket őrzök. Ám így, néhány évvel a Papa halála után fogom fel, ilyenkor mi is ment végbe benne: az édesapánk távozása miatt érzett fájdalom sosem múlik el bennünk, hiába került egy jobb világba. A nővéreimmel úgy éreztük, valamit vissza kell adnunk neki abból, amit kaptunk azért is, mert csak kevesen ismerték munkásságának minden fázisát. Sokoldalúságát igyekeztünk bemutatni ezzel az írásaiból született válogatással. Nem csak mi, mindenki, aki ismerte, kapott tőle egyfajta szellemi vagy lelki ajándékot. Egyetemi tanítványai "Tanárként" őrzik az emlékeikben, írótársai és barátai íróként tisztelték, számunkra pedig a Mamával olyan családi környezetet biztosítottak, ami nem sokaknak adatik meg. Humanizmusa mindenkit lenyűgözött. Amint ez a könyvből is kiderül - nem csak Tanár, nem csak író volt, hanem művész, s nem csak irodalomtörténeti műveinek, elbeszéléseinek köszönhetően, hanem mert mesterien ötvözte a szociológiai, napi politikai témákat az irodalmi nyelvvel. A művek váloga-tása során döbbentünk rá, hogy írásai alighanem sosem vesztik el aktualitásukat. A könyvben önéletrajzi írásaiba "csempésztük bele" a rá jellemző irodalmi, irodalomtörténeti és szociológiai értékű tanulmányait, melyek egy része kötetben még nem jelent meg. A válogatás szubjektív. Ezek a művei is segítenek bennünket abban, hogy még sok év után is úgy emlékezzünk rá, mint-ha ott ülne velünk, és mesélne az életéről, az irodalomról, az ő varázslatos, egyedi világáról. (Rónay Tamás)
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.