Zene és szolgálat (dedikált példány)

Fülszöveg

Ebben a könyvben az olvasó leginkább a romániai magyar nemzetiség zenei gyakorlatáról olvashat. E sorok íróját elsősorban nem az elmélet, hanem a mindennapok eredményei-gondjai, a "hogyan tovább?" problémái érdekelték. Az alapvető elméleti kérdéseket természetesen nem szándékolta megkerülni, néhány dolgozat éppen az elméleti tisztánlátás érdekében íródott. Témájukat tekintve a cikkek és tanulmányok öt csoportba sorolhatók: 1. zenetörténet, 2. társas éneklés, 3. a hangzó nyelv, 4. zeneszerzés-műismertetés, 5. az ének-zene tanítása. E témakörök sok dolgozatban összefonódnak: a múltat a szerves folytatás végett, a hangzó nyelvet nem titkolt pedagógiai célokért, a múlt és a jelen hibáinak felmutatásával, a jövő eufóniája érdekében, az ének-zene tanítását történetiségében tárgyalom stb.
Miért ez a sokféleség? Miért a legrövidebb fejezet éppen a zeneszerzésé, noha a könyv írója zeneszerző? A válasz mindkét kérdésre egyetlen rövid mondat: mert nincs mindenre (elegendő) emberünk. Tájainkon gyakori, hogy a zeneszerző legkevesebbet a zeneszerzésről értekezik, egyenes eredményeként a zenei élet csonkaságának. Hányszor sóhajtottam fel: bárcsak félrevonulhatnék dolgozószobámba, hogy hangjegyeimet róhassam! És hányszor éreztem lelkiismeret-furdalást, mert néhány hétig csak a zeneszerzésnek éltem, és szomorúan tapasztaltam, hogy azalatt védelem nélkül maradt egy-két hadállás! Muzsikustársaim kedvvel szokták idézni Szabolcsi Bence hasonlatát: Olyanok vagyunk, mint az ozorai huszárok, akik a védelmükre rendelte, létszámukhoz mérten aránytalanul nagy területen ide-oda rohangálnak, nagy hadsereg látszatát keltve. Nem hiszek benne, hogy jobb zenét írtam volna, ha csak zeneszerzéssel foglalkozom, de műveim listája bizonnyal hosszabb lett volna. Vissza