Szolgálat 1984. Kisboldogasszony

Előszó

ANYA-SZENT-EGY-HÁZ
Nincs még egy nyelv a világon, amelyik ilyen tömören és szívhez szólóan tudná egyetlen szóban kifejezni az Egyház lényegét. Anyánk az Egyház. Édesanyánknak köszönhetjük természetes életünket; az Egyház adta nekünk a természetfölöttit, az Isten-gyermekséget a keresztségben. Anyánk fölnevelt, iskolába járatott, táplált, ruházott; Egyház-Anyánk nevel a hitben és szeretetben, ő nyújtja nekünk az Élet Kenyerét. Az édesanya teszi a család tartózkodási helyét otthonná; Egyházunk az az otthon, amely mindenütt a földkerekségen, minden életkorban, minden lelkiállapotban egyforma melegséget és meghittségét nyújtva vár ránk. Hogyne szeretnénk ezt az Édesanyát! És hogyne szeretnénk benne egymást, hiszen valamennyien beletartozunk! Egyetlen család tagjai vagyunk. És van-e család, van-e otthon édesanya nélkül? Szent ez az Egyház. Szent, mert tanítása csalhatatlanul Istentől való. Szent, mert minden korban férfiak és nők ragyogó serege él benne egészen Istennek és egészen embertársainak. Sokak világító példáját ismerjük közülük, még sokkal többen maradnak rejtekben, de a velük való találkozás elbűvöl, bátorít, vonz, alakítja életünket. Szent mindenekelőtt azért, mert Alapítója, Feje: Jézus Krisztus maga a Szent Isten. Amikor Egyházában „meghosszabbította magát közöttünk, vállalta ennek minden kockázatát. Tudta, hogy ez az Egyház bűnös emberekből áll, súlyos teherként cipeli a megromlott emberi természet ezerféle nyomorúságát, hibáját, hogy a „romlás undoksága" sokszor még a vezetésre hivatottak körébe is eljut, ő azonban nem lesz hűtlen hozzánk, állandó közbenjárásával egyenlíti ki a mérleget, és a jószándék minden szikráját, a szeretet minden moccanását Atyja elé tárja. Hogyne szeretném ezt az Egyházat, amely engem, a bűnöst is befogad! Egy ez az Egyház. (Bár persze a szó eredeti formája: id-ház, nem az egységet, hanem az üdvözítő mivoltot fejezi ki.) A dogmafejlődésben az alapigazságok egysége; a sokféle szertartásban a liturgia lényegének egysége; a kis falusi egyházközségben a világegyház összetartozó egysége. De itt fájdalmasan elakad a szó: az Egyház varratlan köntösét mi emberek darabokra téptük, s a kereszténység kezdeti egysége immár szinte álomnak tűnik. Mégis: a Szentlélek egyre erőteljesebben dörömböl a lelkeken. Szeretjük ösztönzéseit, és szeretjük mindazt, amiben már egyek lehetünk, együtt dolgozhatunk más vallású testvéreinkkel. De vajon legalább belül, saját egyházunkban munkáljuk-e, megvalósítjuk-e az egységet? Vissza