Emlékkönyv a Kézdivásárhelyi Múzeum 25. évfordulójára

Előszó

Néhány szó elöljáróban Amikor a Kézdivásárhelyi Múzeum megnyitásának 25. évfordulójáról megemlékezünk, tulajdonképpen hagyományos eljárást követünk. Minden intézmény életében egy adott pillanatban lezárul egy kerek számokban kifejezhető periódus s ez az ott munkálkodókat egyfajta számbavételre, számadásra kötelezi. El kell mondanunk, hogyan sáfárkodtak a rájuk bízott javakkal. Ez alkalommal mi is vissza kívánunk tekinteni a múzeum által megtett, más hasonló intézmények múltjához mérten rövid, a diktatúrában eltöltött 18 esztendőt tekintve mégis meglehetősen hosszú útra. Nem azért tesszük ezt, hogy a nehézségeket felemlegessük, vagy az eredményekkel hivalkodjunk, hanem az egyszerű számbavetésért. Be kell számolnunk arról, amit elvégeztünk, s arról is, amit nem sikerült megvalósítanunk, mert csak ezáltal körvonalazható az intézmény továbbhaladása. A visszatekintésnek valójában ez ad értelmet. A múzeum megnyitása annak idején egy közösség ünnepe volt. A város egy új művelődési intézmény születését, illetve, ha más tartalommal és más formában ugyan, de egy régi, két világháború közötti múzeum újjászületését ünnepelte. Évfordulókat is szoktunk ünnepelni, ezt a mostanit mégis nem annak szántuk, pusztán csak mérföldkőnek, melynél megállunk egy percre, hadd lássuk mekkora és milyen utat jártunk be, okuljunk a hibákból és a sikerekből, s aztán mulasztást pótló szándékkal haladjunk tovább. Bizonyos mértékben ehhez erőt és hitet nyújthatnak az eddigi eredmények. Elöljáróban meg kell állapítanunk: más intézményekhez hasonlóan a múzeumok sem születnek máról holnapra, a semmiből. Előbb valahol, a nagy nyilvánosság elől elzárva értékeknek kell felhalmozódniuk, amelyek aztán egy adott pillanatban egységes egészként, intézménybe szerveződve lépnek a közönség elé. Ehhez két alapvetően meghatározó tényezőre van szükség. Az egyik: kell legyenek olyan adottságokkal rendelkező személyek, akik az értékek mentésének és a közösség szolgálatába való állításának szükségességét és jelentőségét felismerve ennek érdekében kitartóan munkálkodnak, áldozatokat is hajlandók hozni érte és főleg, kezdeményezésüket mozgalommá tudják szélesíteni, lényegében közüggyé tudják tenni. A másik: az összegyűjtött, idővel felhalmozódó értékeknek valahol otthonra kell találniuk ahhoz, hogy megmaradhassanak, közkinccsé válhassanak. Ha a fenti tényezők közül bármelyik is hiányzik, nem jöhet létre, illetve nem maradhat fenn intézményi keretekben szerveződő közgyűjtemény. Vissza