Katolikus Kincses Kalendárium 2011

Előszó

Az ember birtoklásvágya szinte kiapadhatatlan. Az anyagi és egyéb javak megszerzésével ugyanis olyan érzésünk támad, mintha valaminek feltétlen urai lennénk. Van azonban egy értékes - sőt talán a legértékesebb - kincs, amit semmivel nem tudunk megvásárolni. Nem birtokolhatjuk tehát.
Ez a kincs az idő. Gyakran elhangzik a bölcs figyelmeztetés: az időt ajándékba kapjuk. Ha azonban jobban átgondoljuk az időhöz való viszonyulásunkat, azt is észrevehetjük, hogy az imént kimondott igazságot nem igazán érezzük, nem tudatosodott bennünk annak ténye, hogy az idő ajándék. Anselm Grün szerint ez azért történik így, mert nem érzékeljük, nem éljük meg tudatosan az időt.
Az átlagember szinte mindennap megtapasztalja, hogy az idő gyorsan elszalad. Rendszerint arra panaszkodik, hogy túl kevés ideje van, sőt azt sem tudja, mire pazarolta tulajdonképpen az óráit. A nagy bölcsek régóta arra figyelmeztetnek, hogy az időt csak úgy tudjuk igazán értékelni, ha egészen a pillanatban élünk, ha minden pillanatban osztatlanul magunknál vagyunk. Szép eszmény és bölcs tanács. De vajon mennyire vagyunk képesek ennek megvalósítására? Nem azon kapjuk-e rajta magunkat számtalanszor, hogy egy dolgot cselekszünk, miközben gondolataink egészen máshol barangolnak, más eseményeken vagy személyen jár az eszünk, más problémát próbálunk megoldani?
Nem könnyű a pillanat teljességében élni. A rohanás, a felgyorsult életritmus egyszerűen megakadályoz bennünket abban, hogy egész valónkkal jelen legyünk az adott pillanatban, így azután élvezni sem tudjuk a pillanatot, sőt az időt sem.
Az idő élvezéséhez szükségünk van a lelassulásra. Aki megtanul egészen jelen lenni és élni az adott pillanatban, az egy szemrebbenésnyire kilép az idő körforgásából. Valami módon megérinti a megálló időt (voltaképpen az örök boldogság is az időn kívüli létezés). Ez a megtapasztalás boldogsággal tölt el bennünket. Elsősorban a létezés boldogságával. Vissza