A nagy temető

Előszó

Részlet a könyvből:
"Szekerek kotyogtak keresztül a Küküllő hídján Medgyes városa felé. Vásár volt.
A felkelő nap sárgára festette a havasokat. - Szél lesz - mondotta egy ember a másiknak s mintha máris fúna, összébb húzta magán a gubát.
A korábban érkezők odahúzódtak a vársánc melletti gerendapalánk mellé, beszélgettek s közben feltekintgettek a nap felé. Beljebb a piacon a kereskedők gyékényabroszaikat teregették, voltak, akik sátort vertek, de legtöbbje csak kiterítette gyékényét a puszta kőre. A posztófélét a szászok árulták leginkább, meg az örmények, meg az izmaeliták. Mintha száz malomkő járna, áruikat egyszerre kínálták, mondták, hadarták.
Az oláhság is lejött a hegyekből, kecskét árultak leginkább, mert egyéb jószágnak még nem jött el a vásári ideje.
A székelység gabonát árult jobbadán, de nagyon leesett az ára. Káromkodva kongatták hát a vékát a szekér oldalán. Szidták a szászokat a posztó miatt, az oláhokat a satnya kecskék miatt. Nem adnak a búzáért semmit.
Vászonkantákban olajat árult néhány ember, nem lehetett tudni, hogy micsoda népek ezek. Beszéltek egyszerre minden nyelven. Asszonyok kínálgatták egymásnak fonalaikat, de csak úgy, szóval. Mivel a kezüket eldugták a ködmön ujjába. Messze, tán a vársáncon is túl valaki fennszóval énekelt, vagy immár részeg volt, vagy csak jó kedve volt, de a fejek, szemek arra fordultak. És jött, szállt lefelé a piacra az ének. Szólott az ének kenderről, a seregélyről, meggyről és arról, hogy nem minden bokorban terem az ilyesmi." Vissza