Tavaszi szél

Előszó

Az író tulajdonképpen első betűjétől az utolsóig mindig de mindig a saját életét írja. Saját magát írja a zúgó szélben, az ősz sarában vagy a nyári tarlókban és fellegekben. A fiatal szívek öröme és nevetése az ő lelkében csendül, a nagy sírások és a nagy tragédiák az író nagyon is érzékeny lelkén száguldanak keresztül. Nincsen olyan megírt történet, sors, helyzet, amelyben az író benne ne lenne annyira, hogy leginkább a füle se látszik ki belőle. A Tavaszi szél jelen kiadása elé önéletrajzot kért tőlem a kiadó - most mit mondjak, mit írjak? Nem is beszélve arról, hogy az egyre nagyobb léptekkel távolodó jelen időben Nyugtalan élet címmel önéletrajzomat írogatom, méghozzá immár a harmadik kötetét. Hat kötetre terveztem és már a harmadik kötet írása közben ijesztően érzem, hogy ebbe a tervezett hat kötetbe sem fér meg az én életem. Hiszen egy embernek az élete mindig egy társadalmi nemzedéknek az élete, egy embernek a története hazájának és népének a története akkor is, ha az ember lent élt a társadalom legalján vagy fent élt a legmagasabb szintjén. De persze a kérés kérés, s a kiadó kérése egyúttal kötelesség is: az igazi önéletírás mégiscsak az lenne, ha az író meg tudná mutatni, hogy ki is volt hát tulajdonképpen az ember, aki ezt vagy amazt írta s megpróbált minden körülmények között becsületes ember módjára élni. Vissza