A XVII. század magyar világi dallamai

Előszó

E gyűjtemény a XVII. század magyar világi melódiáit adja a zenekutató, a történész s a zenekedvelő olvasóközönség kezébe. Anyagának összeállítására elsősorban az adott ösztönzést, hogy zenei és irodalomtörténeti szempontból egyaránt sok szó esett már a barokk-kor magyar dallamairól, de összefoglaló s a mellett tudományos hitelű gyűjtemény eddig nem készült belőlük. Pedig e dallamok művészi értéke és fejlődéstörténeti jelentősége egyaránt megérdemli a zenész és a művelődéstörténész figyelmét. A XVII. század magyar világi zenéje csak töredékeiben maradt ránk; de ezek a töredékek világosan mutatják, hogy a magyar zene e korban útban volt a magasabb formák kialakítása, az önálló hangszeres zene megszületése, a tiszta műzenei kultúra birodalma felé. És ennek a fejlődésnek ma egyedüli megfogható képviselője számunkra a kor virginálzenéje; a régi magyar zenekarok elveszett muzsikáját, virágénekek elkallódott dallamait csak általa tudjuk megközelítően felidézni. A virginál vagy klavikord, a régi zongora, a kor főnemesi rezidenciáinak a trombita mellett legkedveltebb hangszere. I. Rákóczi Ferenc, Apafi Mihály, Thököly Imre, Esterházy Pál herceg, Báthory Endre, Brandenburgi Katalin, Révayné Forgách Zsuzsánna udvarában egyaránt ott találjuk, s a kor irodalma némi ízelítőt ad arról is, mennyire kedvelték s milyen alkalmakkor szerepelt. „Trombitálás, virginálás" e korban a nagyúri jókedv legközvetlenebb kifejezése; „trombita, síp, dob, clavicordiom betölt palotákat". „Virgina, hegedű, ének, szép muzsika" nemsokára Apor Péter szemében is a régi magyar nemesi jólét szimbólumává emelkedik, s nem véletlen, hogy Szentmártoni Bodó János tékozló hőse mindenekelőtt tizennégy virginást rendel a dorbézolásához. Amilyen gyönyörűséget okozott, ha a „virgina lassúbban nyomogatva csenge" (Kőszeghy Pál), éppannyira fűszerezte a barokk pompát, ha a mitologikus alak kezében ott díszelgett a „lant, hegedű, virgina" (Gyöngyösi); hiszen ez az a kor, melyben „hegedűs, virginás, dudás és trombitás" nélkül „nem lehet semmi vígan lakás". 1600 táján bizonyára nem Báthory Endre bíboros az egyedüli, aki „az virginált veri volt nocte". Vissza