Jubileumi évkönyv 1988-1998

Előszó

Tíz évesek lettünk. Tíz év nem nagy idő - egy iskola történetében különösen nem - de alkalmas arra, hogy visszatekintsünk, hogy egy évtized tapasztalatára hivatkozva megfogalmazzuk nevelési elveinket, céljainkat, amelyekre az eddigi és ezutáni tevékenységünket építettük, és remélhetően ezek az elvek határozzák meg a következő évek gyakorlatát is. Nevelőtársaimmal együtt ezt három szóban összegzem: szaktudás, műveltség, emberség - természetesen mai, általunk modernnek gondolt tartalommal. Mert mire is tanítjuk, mire készítjük fel tanítványainkat? Nem fix, örök, állandóan hasznosítható tudásra, de a fejlődés elfogadására. Arra, hogy egész életükben képesek legyenek a legfrissebb, legmodernebb, leghasznosíthatóbb ismeretek megszerzésére, birtoklására. Arra, hogy tudják, hogy csak az boldogul, aki nem áll meg, együtt él tudománya, szakmája fejlődésével. Hiszen ezt tapasztalják tanult szakmájuk, a használt szoftverek és környezetük állandó változása által. És arra, hogy képesek legyenek elfogadni az újat, hogy keressék az újat, hogy képesek legyenek maguk is az állandó megújulásra. És arra is, hogy tanulni kell mindennap az órákra, tanulni kell az érettségire és a szakmai vizsgára, tanulni kell az életre, és hogy mindig tanulni kell, a tanulást sohasem szabad befejezni. Valljuk, hogy az emberiség évezredek alatt felhalmozott kultúrájának ismerete, szeretete egy szebb, tartalmasabb élet alapköve. Mint tanároknak talán fő feladatunk azt elérni, hogy a ma ifjúsága is tudja, hogy az általánosan művelt, a hagyományos és modern kultúrát magáénak valló ember boldogabb, munkája tartalmasabb, élete harmonikusabb. És azt is szeretnénk elérni, hogy ifjaink kiismerjék magukat a változó világunkban. Kell, hogy gondolkodásuk, viselkedésük az élet különféle helyzeteiben; kortársaikhoz, az idősebb generációhoz, a társadalomhoz igazodásuk, helykeresésük a mai demokratikus Magyarország, Európa és a világ jövőt meghatározó részének nívóján álljon. Vajon sikerült-e ez az elmúlt tíz évben? Félek, hogy még nem! Hiszen gyakran mi „felnőttek" sem találjuk az iránytűt. Mi is kétségek között élünk! Átalakuló társadalmunk örömei és gondjai, a napi és a tartós létért való küzdelmünk terelik el figyelmünket az örök szépről, a jóról. Pedig mi a diákjainknak - szívünk szerint - csak a szépet és a jót mutatnánk, csak a szépet és jót közvetítenénk. Mert ha meg-megingunk is, hisszük, hogy a világ jó és egyre jobb lesz; tudjuk, hogy csak a jó nyerheti a versenyt, és akarjuk, hogy a reánk bízott tizenévesek valamennyien a jók táborába kerüljenek! Ez az évkönyv egy szem abban a láncban, amely a múltat a jövővel köti össze. A múltunkról szól a jelennek és az eljövendőnek. Gergely András igazgató Vissza