Előszó
A SZERETETPATIKUS
Talán két kezemen meg tudnám számlálni, hogy a több mint hét évtizedem alatt hányszor álmodtam. Mégis! Az éjjel álmot láttam.
Szomorú szívvel bandukoltam egy utcán. Csak a...
Tovább
Előszó
A SZERETETPATIKUS
Talán két kezemen meg tudnám számlálni, hogy a több mint hét évtizedem alatt hányszor álmodtam. Mégis! Az éjjel álmot láttam.
Szomorú szívvel bandukoltam egy utcán. Csak a földet néztem, megfeledkezve a világmindenség teremtőjéről, és a poros, kavicsos úton az életértékeim, képességeim koldusságával terhelten bizonytalanul lépegettem előre. Reám köszönt biztató mosollyal egy régről ismert szeretett házaspár asszonya. Simogató volt a hangja, és a „mi baj?" ikerszava felém.
Sóhajomra „segítek én!" - szólt felcsillanó szemmel, és pár szavas makogásomra átnyújtott egy papírpénzt. Nem akartam elvenni a kezéből, de anyai unszolására mégis kezembe vettem. Tovább akartam menni, de ő megállított.
- Várjon! - kiáltotta -, és beszaladt egy csodaszép közeli patikába, ahol dolgozott. Körém sereglettek az emberek.
- Van itt még a maga számára egy kis aprópénz! - és máris hozott és átnyújtott egy borítékot.
A benne csörgő aprópénz súlyos volt, szinte lehúzta a karomat. Elkezdtek hullani a könnyeim. A körülöttem álló ismeretlen emberek meghatódva mosolyogtak. Hátul egy férfi megszólalt:
- Örüljön már! A mi szeretetpatikusunk mindig tud segíteni.
Tudom, angyali érintés volt. Akkor nyilait belém a felismerés az Isten felénk hajló szeretetéről. Értelmem felfogta az üzenetet, hogy fel kell emelnem a fejemet, és be kell állnom nekem is ebbe a szeretetpatikába segíteni, hogy a többi ember is égre tudjon tekinteni.
Vissza 
