Barzilay István 1906 ban a Hunyad megyei Brádon született, középiskolai tanulmányait Déván, majd Kolozsváron folytatta. Már diákkorában kezdett írni — diáklapot is szerkesztett — és 20 éves sem volt, amikor elsö verseskötete megjelent. Munkatársa volt az erdélyi cionista folyóiratoknak és az Uj Keletnek, amelynek 1924-töl vidéki tudósítója, 1927-től pedig belső szerkesztőségi tagja lett. Színes, egyéni írásai feltűnést keltettek s már fiatal korától az erdélyi újságírás jelesei között emlegették. Novellái és versei gyakran jelentek meg irodalmi lapokban és napilapok mellékleteiben. Sokáig a budapesti Est-lapok erdélyi tudósítója volt. Novelláit könyvaiakban is kiadta, írásai zsidó gyűjteményes kiadványokban is napvilágot láttak.
Az Uj Kelet 1938-ban tudósítójaként Palesztinába küldte és ezt a feladatot látta el 1940 őszéig, amikor a bécsi döntés után az Uj Keletet a magyar hatóságok betiltották. Kolozsváron hagyott kéziratai, amelyek csaknem tíz éves irodalmi tevékenységét...
Tovább
Fülszöveg
Barzilay István 1906 ban a Hunyad megyei Brádon született, középiskolai tanulmányait Déván, majd Kolozsváron folytatta. Már diákkorában kezdett írni — diáklapot is szerkesztett — és 20 éves sem volt, amikor elsö verseskötete megjelent. Munkatársa volt az erdélyi cionista folyóiratoknak és az Uj Keletnek, amelynek 1924-töl vidéki tudósítója, 1927-től pedig belső szerkesztőségi tagja lett. Színes, egyéni írásai feltűnést keltettek s már fiatal korától az erdélyi újságírás jelesei között emlegették. Novellái és versei gyakran jelentek meg irodalmi lapokban és napilapok mellékleteiben. Sokáig a budapesti Est-lapok erdélyi tudósítója volt. Novelláit könyvaiakban is kiadta, írásai zsidó gyűjteményes kiadványokban is napvilágot láttak.
Az Uj Kelet 1938-ban tudósítójaként Palesztinába küldte és ezt a feladatot látta el 1940 őszéig, amikor a bécsi döntés után az Uj Keletet a magyar hatóságok betiltották. Kolozsváron hagyott kéziratai, amelyek csaknem tíz éves irodalmi tevékenységét foglalták magukban, a vészkorszak alatt eltűntek. Amikor az Uj Kelet 1948-ban — a néhai dr Marton Ernő és Schön Deziiö kezdeménye:íésére — újra megjelent, Barzilay visszatért a szerkesztőségbe, amelynek azóta is tagja, elsö éjszakqii szerkesztője és publicisztája — Izráeli Hétköznapok című lovatáfcan az állam eseményeinek állandó kommentátora. Számc>s műve jelent .meg. könyv-alakba i és folyta tásofcbaT
Barzilay István cioni.-ii.a-zsidó író, aki hivatásának -ekmti as új zsidó tórteneíeni irodalmi ábrázolását. A huszadik szásíid zsidó töriéneimének két megrázó fejezete, a vész korszak és Izrael megszületése. Barzilay csaknem minden irodalmi müve eniioK a két nagy eseménynek az összefüggéseit, lelki és iöííénelmi hátterét igyekszik ábrázolni s eü a témája Szakac'ék című regényének is.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.