Szakképzés és nevelés

Előszó

Ma már szinte megszámlálhatatlanok azok a tanulmányok, értekezések, könyvek, amelyek ilyen vagy olyan aspektusból vizsgálják közoktatási rendszerünk fejlődésének ellentmondásait. Az ellentmondás nyilvánvalóan összefügg azzal a ténnyel, hogy a tudományos-technikai haladás nemcsak a gazdaság fejlődésének egyik alapvető meghatározója korunkban, hanem átszövi a társadalom minden területét. Kétségtelen, hogy az egyre gyorsabb ütemű fejlődés közepette állandóan foglalkozni kell a fejlődés mozgatójának, tényezőjének, az embernek formálódási dimenzióival is. Vitathatatlan ugyanakkor, hogy a tudományok különböző ágazatainak képviselői a saját szakmai szempontjaikat veszik alapul, amikor megfogalmazzák igényüket a felnövekvő nemzedékek nevelésének, képzésének, oktatásának rendszeréről, tartalmáról, célkitűzéseiről. Az embereszmény - mint történelmi kategória - értelmezése és meghatározása mindig is az egyik legellentmondásosabb és legvitatottabb problémája volt az elmúlt történelmi koroknak, de a jelennek is.
Mindez arra készteti a tudományok képviselőit, hogy a maguk szakterületének megfelelően próbálják kialakítani azokat a sajátos elveket, amelyek alapján választ kereshetnek olyan kérdésekre, mint például: mi a fejlődés, milyen hatások és előzmények alapján formálódik az ember személyisége, mi módon alakul cselekvéseinek és tetteinek indítéka, hogyan raktározódik el és tudatosul benne az emberiség felhalmozott ismereteinek és tapasztalatainak legáltalánosabb törvényszerűsége stb. Be kell látnunk ugyanakkor azt is, hogy az embert a maga totalitásában nem parcellázhatjuk fel a tudományok - a szó tágabb értelmében - szétforgácsolt rendező elvei szerint, hanem szükség van olyan szintézisre, amely személyiségfejlődésének legáltalánosabb törvényszerűségeit ragadja meg... Vissza