Szakszofon

Előszó

Részlet a könyvből:

"Vetkőzött. Éjjeliszekrénye üveglapjára kitette láncát és aranyóráját. A nagymutató a tizenkettesen, a kismutató a hetesen pihent. Ablaka alatt villamosok csöngtek, társzekerek zörögtek, valahol rövidet, éleset fütyült egy autó. Kerekesék ebédlőjéből székcsapkodás és törölgetés egyhangu lármája hallatszott. Ébredt a szeptemberi reggel. Boros Jenő albérelt szobája közepén dudolva bontogatta szmokingnyakkendőjét. Az elébb, ahogy a taxiból kilépett, a mocskos őszi sár becuppogott kényes selyemharisnyájába. Felijedt benne a megfázás gondolata arra, hogy vizes a harisnyája. Hirtelen abbahagyta nyakkendője kioldozását és cipőjét vetette le. Lehajolt, égett a gyomra. Ha bemenne kerekesékhez és kérne szódabikarbónát... De már hét órát kongattak. Az ágy utáni vágy pislogott éjszakázástól vöröslő szemében. Igaz, hogy ő mindig ilyenkor jár haza. Azért talán Kerekes néni prédikálna neki és e lehetőségre összeborzongott. Berzenkedett ugyan, mégis csak független ember, de aztán elöntötte valami önsajnáló érzelmesség, hogy nincs senkije. Kerekes néni öt éve pucolja ruháit és takarit rá. Még örüljön, hogy akad valaki, aki törődik vele.
Hosszu, fehér hálóingében bebámult a tükörbe. Megdöbbent, amikor sárga arca visszatükröződött. Elhasználtnak látszott, és hirtelen arra gondolt, hogy huszonhatéves. Harmincnak nézték. Huszonhat, huszonhat - és latolgatta magában, hogy ez sok, vagy kevés? Tavaly sétált a ligetben és az Iparcsarnoknál szóba ereszkedett a csősszel. A nagybajuszu ligeti őr bevallotta, hogy huszonötéves. A bajuszos, botos ember huszonöt éve roppant furcsán hatott rá." Vissza