Száll a pitypang, mint a szellő

Előszó

Tán 15 éves lehettem, amikor izgatottan vártam, hogy életemben először találkozzam költővel. Mindez Nagykanizsán történt irodalomszerető, kollégiumi nevelőim jóvoltából.
Immár lassan 30 éve, hogy találkozhattam Weöres Sándorral. E találkozás örökérvényű nyomot hagyott lelkemben. Láthattam: a költő nem valamiféle misztikus lény, akit sokszor oly magasra emeltek, hogy alig lehetett látni embert. A költőnek is két szeme van, ám ezzel többet lát, mint más halandó, mivel az érzékeny lélek megsokszorozza a látását és finoman érzékeli az őt körülvevő világ minden apró rezdülését.
Még most is elevenen él bennem a kép, fülemben cseng a szó, miként mondta, énekelte verseit Weöres Sándor. Szólt a szavak, a hangok csodálatos zengéséről. Szólt arról, hogy a vers először a lélekben bizsereg, zenél, aztán szavakba öltöztetve értelmes-érző gondolatokká válik.
A gyermekversekre különösen igaz e gondolatsor, mert a lélek labirintusában érlelődve-bolyongva a zene, a ritmus, a kép végül is verssé testesül. Ezért is lehet oly könnyen megzenésíteni, énekelni Weöres Sándor verseit, hiszen a mű maga a zenei tökéletesség.
Merész gondolatom támadt: lelkemben, szívemben, minden porcikámban rejtőzködő mesevilágot, a szavak zengését, az érzelmek ritmusát-lüktetését gyermekvers kötetbe gyűjtöm, mert szeretem a mesét, a szépséget, a zenét. Szeretem azokat az embereket, akik felnőttként is megőrzik lelkükben érlelve-pihentetve e mesevilágot és átadják gyermekeiknek, tanítványaiknak. Megőrzik és átadják a szavak szépségét és ritmusát: - édes anyanyelvünket.
Szeretem és tisztelem Weöres Sándor költészetét. Verseim legyenek apró főhajtások hatalmas alkotása előtt. Vissza