Fülszöveg
Cukor Györgynek 1987-ben jelent meg Egy kartoték hátlapjára címen az első verseskötete, amely egy erőteljes, fojtottan feszes és izgalmas versgyűjtemény volt, eredeti hangvétellel és költői szemlélettel.
Mostani, második verseskötete szervesen kapcsolódik az elsőhöz, ebben is rossz társadalmi közérzetét, nyomasztó emlékeit, szorongásait, kételyeit és reményeit fogalmazza meg, igéretesen és érzékletesen, az új kötet mégis valahogy elvontabb, zártabb és enigmatikusabb. Az elmúlt évek során bizonytalanná, többértelművé, nehezen értelmezhetővé változott körülöttünk a világ, az emberi élet, a társadalom, a régi értékek és a szavak devalválódtak, s valamiképpen ezt a változást érzékeltetik az új versek. Sűrű szövésű, szokatlan szókapcsolataik, képeik és metaforáik, úgy tetszik, lényeges dolgokat rögzítenek a létezés ma jelentkező változatosságáról, esélyeiről és csapdáiról, a köznapi élet villanásnyi gondjairól, az elvonatkoztatás, az értelmezhetőség nehézségeiről. A visszafogott,...
Tovább
Fülszöveg
Cukor Györgynek 1987-ben jelent meg Egy kartoték hátlapjára címen az első verseskötete, amely egy erőteljes, fojtottan feszes és izgalmas versgyűjtemény volt, eredeti hangvétellel és költői szemlélettel.
Mostani, második verseskötete szervesen kapcsolódik az elsőhöz, ebben is rossz társadalmi közérzetét, nyomasztó emlékeit, szorongásait, kételyeit és reményeit fogalmazza meg, igéretesen és érzékletesen, az új kötet mégis valahogy elvontabb, zártabb és enigmatikusabb. Az elmúlt évek során bizonytalanná, többértelművé, nehezen értelmezhetővé változott körülöttünk a világ, az emberi élet, a társadalom, a régi értékek és a szavak devalválódtak, s valamiképpen ezt a változást érzékeltetik az új versek. Sűrű szövésű, szokatlan szókapcsolataik, képeik és metaforáik, úgy tetszik, lényeges dolgokat rögzítenek a létezés ma jelentkező változatosságáról, esélyeiről és csapdáiról, a köznapi élet villanásnyi gondjairól, az elvonatkoztatás, az értelmezhetőség nehézségeiről. A visszafogott, feszes, elliptikus fordulatok, a gyors vágások, az elharapott, illetve félbeszakított megfogalmazások nosztalgikus emlékeket, fölkavaró élményeket idéznek, ismeretlen, alig sejtett dimenziókra utalnak, a veszendő egyszeriséget, az ember-alatti élet rejtelmeit és szenvedéseit fedezik fel, és fölvetődő, kínzó kérdésekre keresnek, öncsalás nélkül valami megnyugtató vagy elfogadható választ.
Vissza