Szálló magvak (dedikált példány)

Fülszöveg

Kónya Lajos új, a sorban tizenötödik verseskönyve jelenlegi élményvilágának erősödő rétegződését, a gondolatkörök határozott kirajzolódását mutatja. A kötet az életforma keresetlen lírájával indul, amelyben az önfeledtség, a természetben való feloldódás hangulatai nyernek kifejezést, zömmel a balatoni nyarakat idéző versekben. A második ciklusból már komorabb hangütések hallatszanak: ebben a költő az emberiség jelenén ellentmondásaival, nyugtalanító kétarcúságával birkózik - "Íme az ember". A tudatosan megépített szerkezet belső logikájából következnek ezután azok a versek, amelyek a magyarság múltjának és jelenének sorskérdéseit vallatják, s a nemzetet, a népet fenyegető veszélyekkel néznek szembe. A kötet a "hűséges szegénység" megrendült, fájdalmas lírájával zárul: a költő a családi közösség, a szülők, a rokonok arcának, életének megidézésével ad számot hovatartozásáról, a népnek elkötelezett művész mélyen megélt hűségéről. Mindehhez szervesen kapcsolódik a 19-es vöröskatonák emlékének szentelt Rózsa-álom. ez a szép poéma méltó megörökítése a Tanácsköztársaság katonahősei harcainak és tragikus sorsának.
Kónya Lajos Felsőgallán született, e mostani kötete megjelenése idején ötvenöt éves. Apja szabó volt, aki családjával egy ideig Franciaországban élt. 1924-ben tért haza a Kónya család - s az egyik fiú, a későbbi költő, a tanítói pályát választotta. Budapesten, a Tiszántúlon, a Somogy megyei Marcaliban, majd Oroszlányban tanított. A felszabadulás előtt három verseskötete jelent meg, s főként a Híd, Pásztortűz, magyar Élet, Sorsunk c. folyóiratokban találkozhattak nevével az olvasók. 1945 után hamarosan bekapcsolódott az irodalmi életbe, amelynek ismert egyénisége, egyik legnépszerűbb szocialista reprezentánsa lett. 1950-ben, majd 1953-ban Kossuth-díjat kapott. 1951-1954 között az Írószövetség főtitkára. A mostanival együtt tizenöt verseskönyve és három prózai kötete jelent meg. Budapesten, pedagógusként dolgozik: az egyik gimnázium könyvtárosa. Vissza