(Sz)Ámítástechnika 1.4

Előszó

Abban a pillanatban, amikor az első ember a Hold üres porába lépett, s az egyenes közvetítést nézők százmilliói torkából kiszakadt az önfeledt üvöltés, mely azt volt hivatott jelezni a föld és az űr halló lényei számára, hogy az ember immár a világegyetem kizárólagos ura, és most már bizonyítottan az, nos, abban a pillanatban kellett volna valamilyen halovány szomorúságnak, legalább kétségnek is beférkőznie a szívekbe. Mert a megkapott bizonyság, hogy az ember valóban megismerheti (megismerheti?) a világot, s mindössze idő kérdése, hogy mikor teszi ezt meg, fontos - mondhatjuk úgy is, nagyon emberi - minőséget szakított ki a létezéséből: a csodát. A hitet, hogy vannak, kell legyenek csodák, különben mivel lehet az univerzum számtalan titkát megmagyarázni. Maradt ezek helyett egyedüli és gyanúsan megnyugtató magyarázatként az időfaktor: ahogyan az idő telik, az emberiség úgy fejlődik, okosodik (okosodik?), egyre többet birtokol, végül mindent - majd.
Távol álljon tőlem, hogy a tudomány, a fejlődés eredményein fanyalogjak. De kétségtelen tény, hogy az ámulás, mint reflex a külvilág ingereire szinte teljesen kiveszett az emberek hétköznapjából. Hol van már Ady szent ámulatai Jószerével meg sem értjük, amikor olvassuk a versben. Az ámítás azonban épp nem veszett ki. Ámítanak bennünket naponta, ámít a fűszeres és ámít a politikus, ámít a szülő és ámít a gyerek, ámít a rádió és ámít az újság, ámít a szerelmesünk és ámít az irodalom is, melyet olvasunk, ha még olvasunk és mi bosszankodva kapjuk fel (kapkodjuk) a fejünket - mert az ámítás szó is a csalás, a szemfényvesztés, az átverés szinonimája lett.
(Sz)ámítástechnika - olvasom fiatal barátaim kitűnő könyvének a fedelén.
Játszanak a szóval, a tűzzel, de mit mondjak, jól áll nekik. Nekik még jól áll. Jó lenne, ha épp ezzel a kiadvánnyal adnák vissza az ámítás szónak azt a jelentését, amely a csodatétel, a zsenialitás, a nagyszerűség tartalmakkal írható körül leginkább. Miért is ne, a világ soha nem a hitetlen tamásokkal ment előrébb! Való igaz, a számítástechnika az a csoda, amelytől még (mindig) el tudunk ámulni. Mert tiszta és megfoghatatlanul invenciózus, mert határtalan és egy klaviatúra bökdösésével bármikor megragadható, behatárolható. Logika és játék, fölfedezés és szerelem, hideg gombok és azokat püfölő elsöprő szenvedély. Vissza