Számvetés és jövő

Előszó

Részlet a könyvből:
"125 év tapasztalatai" - a konferenciára való megtisztelő meghívással együtt ezt a címet kaptam a ma felolvasandó házi feladatom számára. Jelentem, ezt a leckét, sajnos, nem tudtam elkészíteni, először is viszonylag zsenge korom, másodszor a műemlékvédelemben való tapasztalatlanságom miatt. De azért sem, mert azt hiszem, hogy ami a műemlékvédelemben, a műemlékekkel való foglalatosság során szerezhető, a személyes szférán, a másoknak is személyes, tanítvány-mesteri viszonyban átadható individuális jártasságon túli, általánosabb értékű tapasztalat, annak helye művészettörténeti tudásunkban van. Szerencsés esetben jól és mindenki hasznára, általánosan hozzáférhetően elhelyezve, könyvekben és folyóiratokban megírva, kevesebb szerencsével kéziratokban, nyilvántartásokban, terv- és fényképgyűjteményekben vagy különféle adatbázisokban elrejtve ugyan, de előbb-utóbb mégiscsak fellelhetően. A legnagyobb baj, ha ezek a tapasztalatok örökre veszendőbe mennek, mert közkeletűvé tételük - a gyakrabban használt szóval: publikálásuk - elmarad, vagy lehetetlenné válik.
A régebbi művészeti irodalom egyik, sokszor olvasható közhelye az, hogy bizonyos dolgokat nem lehet leírni azok számára, akik mindezt nem tapasztalták. Mivel a műemlékekkel való foglalkozás, megőrzendő értékekké nyilvánításuk, nyilvántartásuk, a róluk, sorsukról való gondoskodás éppúgy, mint a velük kapcsolatos mindenféle beavatkozás: feltárás, konzerválás, restaurálás, rekonstrukció egyaránt empirikus tevékenység, elsősorban ez a tevékenység olyan tapasztalatok forrása, amelyek mindig csak részben őrizhetők meg és adhatók tovább. Eddigi fejtegetéseinkből is kiderül, hogy a művészettörténet-tudomány számára a műemlékvédelem folyamatában szerzett tapasztalati anyag az empirikus ismeretek egyik fő forrását alkotja, olyan ismeretekkel és azzal a tényanyaggal párhuzamosan, amilyenek megszerzésére elsősorban két területen, a múzeumi munka során, illetve az aktuális művészeti élettel érintkezve, szemtanújaként és részvevőjeként nyílik alkalmunk. Bármily ijesztően nagynak, túlzottan szélesnek, tágasnak tűnjék is a kultúra egészének így vázolható összefüggése, a műemlékvédelemnek ez a kulturális mező a valóságos helye és egyben viszonyítási rendszere is. Értékeit a kultúra egész értékrendjében tudja felmutatni, s amit az aktuális értékrendből figyelmén kívül hagy, azt nem elsősorban specifikumként, hanem hiányként írják számlájára. Ezt különösen fontos kimondani olyan időszakokban, mint a jelenkori is, amikor mind a tágabb kulturális mezőben, mind a szakmában az értékek átrendeződésének, hierarchiájuk felborulásának vagyunk tanúi. Vissza