Előszó
József Attila új korszak költője. Költői pályája a húszas években kezdődik az 1919-es magyar proletárforradalom leverése, a magyar Tanácsköztársaság bukása után. A győzelmes magyar ellenforradalom negyedszázados sötétségében született meg ez a költészet, egy olyan korszakban, amikor a forradalmi munkásmozgalom a föld alá kényszerült, és a magyar forradalmi költő vagy külső, vagy belső emigrációba menekült, és a forradalmi népmozgalom belső gyöngesége, majd a német fasizmus előrenyomulása következtében egyre inkább elszigeteltté és társtalanná vált. József Attila költészetének mindenekelőtt az a nagy érdeme, hogy megőrizte a forradalmi magyar költészet fejlődésvonalának a folytonosságát, tudatosan kapcsolódva Ady Endre forradalmi lírájához és továbbfejlesztve azt. Az 1918-as és 19-es forradalmak bukása után a húszas években fejlődésnek induló új magyar költészet hozzáhasonulása az ellenforradalom szellemi légköréhez nem utolsósorban abban jutott kifejezésre, hogy többé-kevésbé nyíltan megtagadták Ady Endre nagy, szenvedélyes, patetikus forradalmi líráját, avagy egyszerűen hátat fordítottak neki. A megtagadásnak, illetőleg hátatfordításnak költői-ideológiai formája az úgynevezett új népiesség irányzatának felülkerekedése volt a magyar lírában. Amennyiben az új népiesség a szimbolizmus túlhaladását és az Ady-Babits nemzedék stílusforradalmi és nyelvújítási túlfinomultságától való visszatérést jelentette a magyar vers népi stílusának Petőfi-féle hagyományaihoz: annyiban ez a fejlődés lépés is volt előre, de amennyiben az új népiesség szakítást jelentett Ady költészetének forradalmi lényegével és nem utolsósorban azzal, ami Ady lírájában komolyan előremutató volt: a magyar munkásosztály szerepének és jelentőségének megértésével a nagy magyar történelmi feladatok megoldásában, annyiban a húszas években diadalmaskodó új népiesség irányzata visszalépés volt. Ez az irányzat nemcsak a szimbolizmus dekadens tendenciáival való szakítást jelentette, hanem egyben az első világháború befejezése utáni forradalmi hullám elapadásával együtt jelentkező és elsősorban a weimari Németországban diadalmaskodó "új tárgyilagosság" magyarországi megfelelőjét. József Attila népiessége nem formai és tartalmi hátatfordítást jelent Ady forradalmi költészetének, hanem e költészet forradalmi tartalmának folytatását, sőt megerősítését. Az új népiességnek József Attilával egykorú képviselői Erdélyi József, Illyés Gyula stb. a kisemmizett magyar parasztság felé fordultak, ennyiben volt lírájuk objektíven az 1918 és 19-es forradalmak mulasztásainak és hibáinak kritikája. József Attila nem kisebb erővel és mélységgel fejezte ki ezt a fordulatot a parasztság felé, mint említett kortársai. De ő meg tudott maradni az urbánus, a városi forradalmi költészetnek és világnézetnek azon a magaslatán, amelyet a magyar fejlődés az 1919-es proletárforradalommal és Ady Endre lírájával elért. József Attila úgy tudott Petőfi Sándorhoz fordulni, hogy nem tagadta meg Ady Endrét, úgy tudott a magyar parasztság felé fordulni, hogy költészetének "népiességébe" beleértődött a városi munkásosztály forradalmi múltja, jelene és jövője. "Az utca és a föld fiának" nevezete magát, és ez az önjellemzés nemcsak életrajzi értelemben hiteles és találó, hanem lírájának lényegét illetően is. Ezért fűzte József Attilát erős és mély lelki rokonság Francois Villonhoz, akinek a húszas évek végén egyik első magyarországi fordítója volt. József Attilát Villon költészetében elsősorban nem az ragadta meg, ami a huszas évek végén és a harmincas évek elején a Villon-kultuszt Európa-szerte, de különösen a weimari Németországban magyarázza: a stabilizálódó kapitalizmus elleni lázongás "csavargó-romantikája", hanem ebben a "csavargó-romantikában" és e romantikán túl a népiességnek jellegzetesen városi, tehát éppen nem paraszti megjelenési formája. Költészete ezen az alapon tudja egyesíteni éppúgy, mint Villon költészete, a groteszk és a tragikus elemeket, a realisztikusan egyszerű és a sokrétűen bonyolult, a valóságot átkozó és az önmagát ironizáló elemeket, nyelve a bizarr és az egyszerű, a leheletszerűen finom és árnyalt és a szinte gorombán szókimondó jellemzés elemeit.
Vissza 
