Bálám szamara és a többiek

Fülszöveg

Szántó Piroska első könyve, a Bálám szamara, amikor 1982-ben megjelent, nem kis feltűnést keltett. Ritkán születik író - vérbeli író - hatvankilenc évesen! El is fogyott a könyv hamar, és amikor az Európa most ebben a kötetben újra közreadja java részét, biztos, hogy sokan azért fognak örülni neki, mert régóta vadásznak a Bálám szamará-ra. Szántó Piroskától ugyanis azt kapja az olvasó, amivel a modern próza nemigen kényezteti el: történeteket, eleven, érdekes figurákat, a világ élvezetesen megfigyelt tarkaságát, természetes, friss és jóízű nyelvet, amely hiánytalanul közvetíti egy vibráló szellemű és érzelmű festőasszony gazdag egyéniségét. Holott váltig hangoztatja, hogy ő nem író, vagyis nem talál ki semmit, csak krónikás - azt mondja el, amit látott. De hát nagyon sokat látott, és nagyon jól mondja el! Volt nyomorgó festőtanonc, illegális kommunista, boldogan magára találó festő, az Európai Iskola tagja, aztán csakhamar a nyilvánosságtól festőként vagy tíz évre elrekesztett botcsinálta (bár kitűnő) könyvillusztrátor - mindenekfölött pedig társa jóban-rosszban költő férjének, több mint négy évtizeden át.
Aki ismeri Vas István monumentális, de sajnos töredékben maradt életrajzi regényfolyamát, annak külön is izgalmas lehetett az ott 1945-ben félbemaradt történet folytatása, ami e fényes mozaikkockákból jobbára összerakható. Épp ennek érdekében vettünk át egy írást az Akt című kötetből, amelyet 1994-ben adott ki az Európa. A többi huszonhárom közül tizenhárom a Bálám szamará-ból való: mindaz, ami abban ennek a rejtett, virtuális önéletrajzi regénynek az építőköve; tíz pedig új: kötetben most jelenik meg először. Vissza