Szarvas 1848-ban

Előszó

1919-ben, a jan. 17-i véres szarvasi zendüléssel foglalkozva, egyik budapesti napilap a békés, a nyugodalmas szarvasi népről emlékezik, mint amelynek természetétől idegen az ilyen erőszakos kirobbanás. A cikkírónak a békességes mentalitásra vonatkozó meglátásai, nagyjából fedték, s fedik ma is a harmadfélszázéves szarvasi népről hozható ítéletünket. Felületes szemlélettel úgy láthatjuk, mintha a benne lüktető eleven életerők működésére századokon át csakis a békés erősödés céljait szolgálva, jogokért való harcos kiállással, hősi romantikával sosem tudta volna színesíteni történelmét. Tehát boldog nép kellett, hogy legyen, ha elfogadjuk Montesquieu meghatározását, mely szerint az a nép boldog, amelynek a történelme unalmas. A közelebbi szemlélet mást mutat. Volt a szarvasi nép életének egy jó félszázada, amikor meg-megújuló forrongó erők feszítették, s hol igaz, hol igaztalan küzdésre robbontották ki, revoluciós tünetek között is 1794/95-i lázongó megmozdulása igaztalan volt, s Tessedik ellen irányult. Azzal egyidőben, de attól függetlenül Putni és Gyulaffy már a földesúri hatalom ellen izgattak. Az 1798. évi februári, meg az 1801. évi augusztusi zendülés megint Tessediket érintette, az 1835-i márciusi- áprilisi pedig újra a földesúri érdekekkel szegeződött szembe, méginkább az 1847. évi áprilisi, mígnem a század delelője meghozta történetében eladdig a legigazibb megmozdulást, kimagasló példaadással szemléltetve, hogy eszmék szolgálatában lelkes, áldozatos kiállásra is kész, s ha kell, képes úszni a "vérfolyamban" is - ahogy Petőfi határozta meg az emberiség történelmét. Vissza