Szarvas

Előszó

Amikor kezembe vettem e könyv kéziratát, azonnal megjelentek gyermek- és diákkori emlékeim. Eszembe jutottak a Csipkár sor tanyái, ahol gyermekkoromat töltöttem. Felidéztem a század eleji nagyközönség távlati képét, a város szélén magasodó Újtemplomot, az akkor még "macskaköves" főutcát (ugyan ki emlékszik ma már erre?); a ma is látványos katolikus templomot, az abban az időben is tetszetős Árpád Szállót, végül a gimnáziumot, amely a község másik szélén magasodott, és amelyben nyolc esztendeig tanultam. Aztán megnéztem a fényképeket. Ez a város gyönyörű! - ez volt az első gondolatom. Lapozgattam a kéziratban, lapozgattam emlékeimben. Az Árpádot, a templomokat, a Lengyel-palotát, egykori iskolámat ma is ugyanolyannak láttam, mint hajdan. Mintha megállt volna az idő. Pedig azóta több mint fél évszázad telt el. Aztán - ahogy keresni kezdtem az egykori utcák egykori épületeit - kissé fájó szívvel állapítottam meg, hogy már sok nincs meg közülük. Tudtam én ezt, hiszen rendszeresen vissza-visszajárok szülőhelyemre, de gy szembesülni vele szívszorító érzés volt. A légi felvételek tanúsága szerint a valaha népes tanyasorokból már csak néhány maradt meg, a városközpontot mintha kicserélték volna. A város azonban így is nagyon szép. Nem kis meglepetést jelentettek a képek. A fotós olyan látószögből közelítette meg a jól ismert épületeket is, hogy újra meg újra rájuk kellett csodálkoznom. Az igazi gyönyörűséget azonban a madártávlatban készült képek csodálkoznom. Az igazi gyönyörűséget azonban a madártávlatban készült képek jelentették. Ha fájón hiányoltam is a hajdani Szarvas emlékeimben már megfakult - s be kell vallanom, kissé megszépült - képét, azt is el kell ismernem: ez a város sokkal szebb, mint egykor volt. Vissza