Csillag esik, föld reng...

Előszó

"Attila-, Árpád- és Szent Istvánban van megtestesülve a három korszak, mellyre a magyar nép hős története oszlik, s e jellemmel tűnnek ők föl a hagyományban, hogy az idők különbözése daczára is egy közös cselekvényre összeműködnek, s egymás fiai nem csak test, hanem lélek szerint is.
Attila szelleme bolyg e hőskölteményi trilógia fölött, uralkodik rajta s betölti azt nyílt vagy titkos közbejövetelével. Mint a magyar nemzet elválhatatlan védura, nem marad idegen attól létének egy fejleményében sem, midőn a nemzet változik, ő is vele változik, átalakul vele együtt, s mind ebben övé a főszerep."
Amadé Thierry francia történettudós „Attila-mondák" című, magyar nyelven 1864-ben megjelent könyvében olvashatjuk a fenti sorokat. Hogy az Atilla-hagyomány egyenes ági örökösei mi, magyarok vagyunk, ebben az időben még közhelynek számít mértékadó európai tudományos körökben. Ha élne, Thierry ma alighanem szemrehányóan kérdezné meg tőlünk: „Vajon miért hagyja a mindenkori magyar kormány nyomtalanul elmúlni az Atilla-évfordulókat? Ha nem éppen önöktől, ugyan kiktől várhatnánk, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a világtörténelem egyik legmonumentálisabb alakjáról? A ciánoktól? A patagón indiánoktól? Netán az antarktiszi pingvinektől?..."
Kiadványunk ezt a hovatovább tragikomikussá dagadó visszásságot próbálja a maga szerény keretei között enyhíteni. Előzménye egy csaknem évtizedes vállalkozás. 1993-ban ugyancsak kerek évforduló megünneplésére született Szörényi Levente "Atilla, Isten kardja" című rockoperája (Nemeskürty István forgatókönyve alapján, Lezsák Sándor dalszövegeivel), és ehhez az eseményhez kapcsolódva látott napvilágot 1994-ben a Nemzeti Tankönyvkiadó „Felfedezett Klasszikusok" sorozatában „A nagyúr" című, öt Attila-drámát tartalmazó kötet. (Szerkesztette: Nemeskürty István. - Nota bene: itt és alább, amint hogy fentebb is, a „nagyúr" nevét mindig aszerint írjuk, ahogyan az idézett műben található, illetve a magunk szövegében következetesen a magyar ejtés szerint, Atillának!)
Új válogatásunk ismét öt Atilla-drámát kínál olvasásra, tanulmányozásra és továbbgondolásra a mondai történelmünk iránt érdeklődő nagyközönségnek. Felkutatásukhoz elsőrendűen két tanulmány szolgált segítségül. Az első Debrecenben jelent meg 1936-ban, „Attila alakja a XX. század magyar irodalmában" címmel, szerzője Vetéssy Géza, a másodikat Nagy Béla írta, a címe:,Attila a magyar irodalomban", és Budapesten jelent meg 1939-ben. Ezen túl haszonnal forgattuk Szász Béla „A húnok története - Attila nagykirály" című nagyszabású művének - első kiadása 1943-ban, Atilla halálának 1500. évfordulóján látott napvilágot, a második, Bakay Kornél szerkesztésében és kiegészítéseivel 1994-ben, a budapesti Szabad Tér Kiadónál - XIII. fejezetét.
Mielőtt egyenként bemutatnánk a kötetünkben felsorakoztatott drámai műveket, érdemes lesz - ha csak futtában is, a teljesség igénye nélkül - körbepillantani a II. világháború utáni félszázad magyar nyelvű Atilla-irodalmában, a népköltészettől (!) a regényes feldolgozásokig, illetve az Atilla-tárgyú irodalomtörténeti munkákig.
Ami a népköltészet élő vonulatát illeti, itt elevenebbnek bizonyult az Atilla-hagyomány, mint ahogy legmerészebb álmainkban is remélni mertük volna. Három valódi gyöngyszemet hadd mutassak be ehelyütt, mindegyik a legutóbbi években került lejegyzésre, illetve publikálásra. Időrendben az első egy eddig ismeretlen monda-változat a nagykirály temetéséről. (Kovács Ferenc: "Aradvégi mondák", Ipolyi Arnold Népfőiskola kiadása, Újkígyós, 1995.) Ebben nem "föld alá, víz alá...", hanem egyenes vonalban húzódó kurgán-sor hullámaiba rejtik a nagykirály hármas koporsóját. Vissza