Századok 1978/1-6. I-II.

Előszó

Részlet a tartalomból:
"Az 1918-1919. évi forradalmak után kiépülő ellenforradalmi rendszer kezdeti - a trianoni béke aláírásáig terjedő - időszakának nemzetiségpolitikája az ország területi integritásának megmentésére irányuló erőfeszítések szolgálatában állt. El akarta hitetni, hogy tanult az 1918 előtti nemzetiségpolitika hibáiból, s hogy kész konkrét rendeletekben megnyilvánuló „messzemenő" előzékenységre a nemzetiségek megtartása, vissza hódítása érdekében. Nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy épp a nemzetiségek köréből találhasson és tolhasson előtérbe olyan politikai erőket, amelyek készek kiállni a területi integritás védelmének képviseletében.
A magyarországi nemzetiségi mozgalmakban szerepet játszó személyek közül a bácskai sváb származású Bleyer Jakab, a budapesti egyetem germanista professzora látszott a legalkalmasabbnak arra, hogy a Magyarország területi integritása érdekében folytatandó nemzetiségpolitikát mint a magyar kormány német nemzetiségű tagja, nemzetiségügyi minisztere képviselje. 1917-ben lépett fel először a német nemzetiség bizonyos kulturális igényeinek szószólójaként a világháborús összeomlás küszöbén a nemzetiségi problémákra felfigyelő Tisza István által megengedett szerény keretek közt. 1918-1919-ben elhatárolta magát az erdélyi szászok Rudolf Brandsch vezette, elszakadásba torkolló mozgalmától, de nem helyeselte a Guido Gündisch által képviselt autonomista törekvéseket sem. Elutasította a Károlyi-kormány német autonómiatörvényét is; a nemzetiségpolitikát új alapokra helyező Tanácsköztársasággal szemben pedig kifejezetten mint ellenforradalmár lépett fel, aktív szerepet játszva megdöntésében.
Egész politikai arculatával, amelyen erős vonás volt az antiszemitizmus is, beleillett a felülkerekedett ellenforradalom vezető garnitúrájába, amely számára azonban elsősorban azáltal vált hasznossá és felhasználhatóvá, hogy mint német tudott vezető szerepet vállalni a Magyarország területi integritásáért folytatott küzdelemben..." Vissza