Előszó
Kétszáz éve született Széchenyi István, a "legnagyobb magyar", a reformmozgalom elindítója és e korszak meghatározó egyénisége. A gróf nem szerette a címkézést, nem lelkesedett a kossuthi jelzőért:...
Tovább Előszó
Kétszáz éve született Széchenyi István, a "legnagyobb magyar", a reformmozgalom elindítója és e korszak meghatározó egyénisége. A gróf nem szerette a címkézést, nem lelkesedett a kossuthi jelzőért: sem akkor, sem később. Megérezte vagy - mint reálisan gondolkodó - előre tudta, hogy erről a magaslatról könnyen lezuhanhat az ember, még akkor is, ha Széchenyinek hívják. E megérzés nem a pillanatból, hanem valóságos élettapasztalatból kristályosodhatott ki. Széchenyi ugyanis az élet sűrűsödő ellenmondásainak metszéspontján élt, s életének egyetlen biztos pontja volt: önmaga. Labilis idegrendszere miatt azonban ez sem stabil. Egy pillanatig sem érezheti magát biztonságban, mert a külvilág impulzusai szüntelenül ostromolják. A hazai progresszív erők szerint erős szálakkal kötődik Bécshez, a hatalom urai viszont túlságosan magyarnak tartják.
Való igaz, hogy a politika nagy sakkmestere, Metternich gyakran fogadja a külföldön is jól ismert grófot, de az is igaz, hogy minden lépését figyelteti a besúgókkal. Az ország egyik leggazdagabb főura, de a nemesség többségének szokásaival ellentétben: rengeteget olvas, tanul, hat nyelven beszél, könyveket ír, s mint európai műveltségű ember, fogékony mindenre, ami új, ami hasznosítható, ami termékenyítően hat a polgárosodás folyamatára. Ezért járja a világot, ezért gyűjti a külföldi tapasztalatokat, ezért szorgalmazza a lótartás korszerűsítését, ezért szervezi meg a lóversenyeket; ezért foglalkozik a magyar játékszín gondjaival, színházépítéssel, ezért akarja összekötni - álló híddal -Pestet és Budát, ezért rombolja le azokat az akadályokat, amelyek lehetetlenné teszik a dunai hajózást, ezért teremti meg a hazai malomipart és a hajógyártást.
Vissza 
