Széchenyi vallásos lelkülete

Előszó

Hatalmas ércalakja tél tavában, nyár hevében itt áll soproni líceumunk előtt mozdulatlan. A hideg ércanyagból vajjon kisugárzik-e az a forró, nyugtalan nagy szív, mely nemzete vajáért emészté magát az utolsó dobbanásig? Az ilyen lángelmék Isten küldöttei, magasabb égi tüzet hordoznak keblükben. Széchenyi is Jeremiás prófétával mondhatta el: "Az én szívemben az Urnak igéje olyan, mint az én csontjaimba rekesztetett égő tűz és és azt hordozván, elfáradok, de ellene hiába küzdök." (Jer. 20, 9). Vagy amint már Kemény Zsigmond idézte Kisfaludy Sándor versét: "Mikor ilyent teremt az ég, - Eredj, mondja, légy dicsőség, - Légy czimere nemednek - És ostora keblednek." Tudta ezt maga Széchenyi is, a Stadiumban tett ilyen vallomást. "Czélom nem egyéb, mint lelkemből végre kivenni azon fájdalmas tövist, melyet honom nyomorult állapota döfe oda s mely mind addíg - s érzem még siromon túl is - fogja azt keserű kinnal epeszteni, míg a Magyar nem emeli királyát és magát hozzáillő dicsőségére."
Lelki vívódások közt virrasztja éjjeleit és mégis szinte emberfeletti energiával hat, alkot szellemi és anyagi téren egyaránt. Gazdaggá, műveltté, szabaddá akarja tenni nemzetét. Lovakat tenyészét, földet művel, bort és szedreseivel selymet termel. Közlekedést nyít, kereskedelmet, ipart fejleszt, a Dunát, Tiszát szabályozza, sziklákat robbant a Vaskapunál. Vasútat, lánchidat, hajógyárat épít; takarékpénztárt, kaszinót, akadémiát alapít. Vitéz katonából lesz honatya s merész beszédeivel gyújt, világít az ország házában. Vissza