Quo vadis

Előszó

Részlet a könyvből:

"Mesélő:
Igen, Róma valóban egy nagy város. A vándor, jöhet akárhonnan, itt sosem idegen, ha a szívében lüktető vér, s nem poros tekercsek megfakult sorai éltetik. Ez idő tájt Rómában akad egy Colosseum nevű cirkusz, ahol pankrátorok - azaz, elnézést, gladiátorok - csapnak össze, a peremvidékre szorulva éldegél néhány ezer nyugtalan lelkű ismeretlen, akik különös szelídséggel vallanak valami Ázsiából ideáramló tanokat, továbbá egy császár, aki időnként tébolyultan néz, szól, gondolkodik, s az Úr előtt tán csak verseit olvashatja egykor majd kegyelmi kérvényként, verseket - melyeket csakugyan átélt és teljes önmagát beleadva írt meg. Ja igen, és egy apostol. Fura egy apostol, sose tanulta a tanítóskodást. Azt mondják halászként kezdte. Az ismeretlenek vezetője. Haja és szakálla ősz, szavaiban ott bujkál egyfajta rakoncátlan erő, mely fiatalkorában szélsőséges érzelmek kimondására késztethette. Mindez mára megszelídült. Az apostol tudja, hogy a városban, melyben élet és halál zsibong, már csak hónapjai vannak hátra. A császár még nem tudja ugyanezt. De nem ez a lényeges különbség közöttük. Ez csak jele annak, hogy két külön világból valók.
Marcella:
30 éve, igen, Tiberius utolsó éveiben történt, hogy egyszer fölmásztam egy óriásfenyőre és nem tudtam lejönni. Egy ifjú néptribunus utánam mászott és lehozott." Vissza