Előszó
Ján Rozner részlet
Hét nap a temetésig
Este hét körül ért haza, valamivel később, mint az elmúlt napokban, ürességet érzett, attól a feszültségtől, amelyet az utóbbi órákban volt kénytelen...
Tovább
Előszó
Ján Rozner részlet
Hét nap a temetésig
Este hét körül ért haza, valamivel később, mint az elmúlt napokban, ürességet érzett, attól a feszültségtől, amelyet az utóbbi órákban volt kénytelen elviselni, éhes is volt, s ettől így együtt ingerült és dühös. Úgy döntött, most nem fog hozzá kenyeret szelni, aztán vajjal, sajttal megkenni, és lassan berágni az egészet, mert ezzel tömi magát reggelire, vacsorára már vagy két hete. Legutóbb, ahogy az önkiszolgálóban járt, vett valami húskonzervet, amelyet a címke szerint elég csak bontatlanul öt vagy tíz percre forró vízbe tenni.
A gézrezsóra egy serpenyőben vizet tett fel. Előszedte a tányért és az evőeszközöket, a táskából, amelyet magával hozott, kivett egy üres ásványvizes és egy gyümölcsös üveget, és két vaskos könyvet. A könyveket holnap majd visszaviszi a könyvtárba, és két másikat kikölcsönöz. Az üvegeket a konyha sarkába rakta, a könyveket a szobába vitte, s mikor visszatért a konyhába, a víz a lábosban már sziszegett, belerakta a húskonzervet, aztán eszébe jutott, hogy nem olvasta el, hogy öt vagy tíz percig kell-e a vízben hagynia. De már mindegy volt. Leült a konyhai étkezősarok lócájára, s mikor úgy érezte, hogy eleget várt, kikapcsolta a gázt, gyorsan kivette a konzervet a forró vízből, kinyitotta, a felét a tányérra öntötte és levágott egy szelet kenyeret, bár a gyanús állagú szószban a húscafatok közt apró krumplidarabokat is látott.
Vissza 
