"Szegények iskolája"

Előszó

Századokkal ezelőtti időkből eredően hordja magán a debreceni református Kollégium mindmáig a "szegények iskolája" (schola pauperum mendicantium) nevezetet. Sőt egy 1771-ből származó írás szerint ez az iskola akkoriban az egyetemes magyar reformátusságnak mintegy "árvaháza" (orphanotrophium) volt. Mindenike komolyértelmű nevezet. Többértékű erkölcsi tartalommal jár is, mint korunkban az a mindinkább elharapódzó szokás, hogy az iskolákat és hozzájuk hasonló jellegű más intézményeket már nem is elmúlt, de még élő személyekről kezdik nevezgetni. Ha e bizantinizmus arra jó, hogy az illető iskola vagy intézmény a háláját rója le, vagy előlegezze valamely földi nagyság mint pártfogója iránt, akkor a debreceni református Kollégiumnak név nélkül kell maradnia. Ennek az iskolának ugyanis személy szerint különösebben kiemelhető pártfogója sohsem volt. Még a boldogemlékű erdélyi református fejedelmek támogatását is viszonylagosan rövid ideig és egyéb tényezők tartós támogatásával összehasonlítva csak jelentéktelenebb mértékben élvezte. Az államhatalom meg, amiért ez az iskola magyar is, református is volt, hosszú időn át a múlt század közepéig egyenesen szorongatója és üldözője volt.
S a Kollégium mégis megélt és fejlődött, mert igazában mégis volt pártfogója, támogatója és védelmezője: minden egyéni nagyságnál hatalmasabb támasz. Ott állott háta megett az alföldi, sőt az egyetemes magyarság református népe: a gyülekezetek "szűrös" presbiterei, lelkipásztorai, tanítói s egyszerű hívei. Nagyobbára mind szegény ember s csak egyháza és a művelődés ügye iránt áldozatos lélekben gazdag. Ezek a szegény emberek minden korban magukénak tekintették (s nevezték is így: schola nostra) a debreceni iskolát, s érette adományaik és alapítványaik bőségével áldoztak. Tehát már e vonatkozásban is ráillik a "szegények iskolája" elnevezés. Vissza