Egy rögeszme genezise

Fülszöveg

Ebben a könyvben szó esik Shakespeare-ről — Goethéről, Dosztojevszkijről már nem; szó esik Coleridge-ről Homéroszról, Dantcról, Aranyról már nem. Húsz éven át szorgalmasan körmölt esszéim, bírálataim, megemlékezéseim kevés kivétellel mind megrendelésre készültek, tárgyukat tehát sohasem személyes preferen<r>iáim, mindig csak a szerkesztői igénjek határozták meg. Most, az anyag összegyííjíése során derüli ki: legkedvesebb szerzőimről, festőimről, szobrászaimról, akiket naponta o!vasok-emle-getek (köztük nagyra becsült kortársaimról, jóbaráíaim-ról) soha egy sori sem írtam, vagy ha írtam is, hát nem olyan színvonalon, hogy könyvemben helyet kaphassanak. Kérem az olvasót, se jelenlétükben, se hiányukban ne lásson értékítéletet.
Kendelésre készült írások ezek, tárgyukat többnyire az elvárás szabta meg, tartalmukban viszont legkevésbé épp az elvárást engedtem érvényre jutni. Tartalmuk, remélem, csak az enyém. Becsvágyam az volt, hogy mindenkit és mindent, amií szemügyre veszek,... Tovább

Fülszöveg

Ebben a könyvben szó esik Shakespeare-ről — Goethéről, Dosztojevszkijről már nem; szó esik Coleridge-ről Homéroszról, Dantcról, Aranyról már nem. Húsz éven át szorgalmasan körmölt esszéim, bírálataim, megemlékezéseim kevés kivétellel mind megrendelésre készültek, tárgyukat tehát sohasem személyes preferen<r>iáim, mindig csak a szerkesztői igénjek határozták meg. Most, az anyag összegyííjíése során derüli ki: legkedvesebb szerzőimről, festőimről, szobrászaimról, akiket naponta o!vasok-emle-getek (köztük nagyra becsült kortársaimról, jóbaráíaim-ról) soha egy sori sem írtam, vagy ha írtam is, hát nem olyan színvonalon, hogy könyvemben helyet kaphassanak. Kérem az olvasót, se jelenlétükben, se hiányukban ne lásson értékítéletet.
Kendelésre készült írások ezek, tárgyukat többnyire az elvárás szabta meg, tartalmukban viszont legkevésbé épp az elvárást engedtem érvényre jutni. Tartalmuk, remélem, csak az enyém. Becsvágyam az volt, hogy mindenkit és mindent, amií szemügyre veszek, belülről értsek meg, a maga mértékével mérjek; senkire és semmire ne alkalmazzak idegen mércét. Mert persze könnyű elmarasztalni — milyen példát is mondjak? — Nagy Istvánt Joyce és Joyce-ot Nagy Isíván álláspontjáról. Arra gyanakszom, hogy ennek az elvnek nem mindig sikerült eíeget tennem, ítéleteimben mindig (és óhatatlanul) érvényesültek saját szempontjaim is; némely íróról, festőről, jelenségről éppenséggel csak azt sikerült elmondanom, amit nekem jelent, Kivált azóta van ez így, amióta korunk kultúrtörté-neíének jói ismert tényei, mozzanatai valamiféle mozaikká, egységes és jeleníéses ábrává rendeződtek el tudatomban ~ azóta bizony mindent és mindenkit ehhez a képzeletbeli ábrához mérek. Mondhatni rögeszmémmé vált ez az ábra; az olvasónak kell megítélnie, indokoltan alakult-e ki bennem, használható-e, érvényes-e.
A régebbi szövegeken végzett stiláris és terminológiai változtatásokért, húzásokért, áthidalásokért, összevonásokért szíves elnézést kérek.
Székely János Vissza