Székelyföldi vendégség

Fülszöveg

Tízéves koromban zokszó nélkül megettem mindent, ami a családi asztalon vagy a menzán elém került.
Húszévesen a kedvenc ételeimet kerestem, és annak örültem, ha szép nagy adagokat tettek elém.
Harminc voltam, amikor elmerültem a kínai, török, arab konyha rejtelmeiben, és utazásaimon is egyre gyakrabban kerestem helyi ízeket.
Most, negyvenkét évesen minden jót szeretek, de egyre gyakrabban nézem meg, miből, kik és hogyan készítették azt az ételt.
Erdély - meggyőződésem szerint - a magyar konyhaművészet megújulásának nagy játszmájában mindmáig nem kellőképpen méltányolt titkos adu ászunk. Úgy látom, hogy a Székelyföld hagyományos étkezését mindmáig csak igen kevéssé dolgozták fel: minden egyes hírlapi cikkre, baráti beszélgetésre, receptre, néprajzi tanulmányra szükségünk lesz ahhoz, hogy a következő nemzedékek asztalára is kerüljön tárkonyos pityókaleves és lucskos káposzta. A székely népi konyha alapanyagai, fűszerei, eljárásai ugyanis könnyen feledésbe merülhetnek, ha nem... Tovább

Fülszöveg

Tízéves koromban zokszó nélkül megettem mindent, ami a családi asztalon vagy a menzán elém került.
Húszévesen a kedvenc ételeimet kerestem, és annak örültem, ha szép nagy adagokat tettek elém.
Harminc voltam, amikor elmerültem a kínai, török, arab konyha rejtelmeiben, és utazásaimon is egyre gyakrabban kerestem helyi ízeket.
Most, negyvenkét évesen minden jót szeretek, de egyre gyakrabban nézem meg, miből, kik és hogyan készítették azt az ételt.
Erdély - meggyőződésem szerint - a magyar konyhaművészet megújulásának nagy játszmájában mindmáig nem kellőképpen méltányolt titkos adu ászunk. Úgy látom, hogy a Székelyföld hagyományos étkezését mindmáig csak igen kevéssé dolgozták fel: minden egyes hírlapi cikkre, baráti beszélgetésre, receptre, néprajzi tanulmányra szükségünk lesz ahhoz, hogy a következő nemzedékek asztalára is kerüljön tárkonyos pityókaleves és lucskos káposzta. A székely népi konyha alapanyagai, fűszerei, eljárásai ugyanis könnyen feledésbe merülhetnek, ha nem óvjuk jobban közös örökségünket.
Ez a könyv egy érdeklődő újságíró élményeit, gondolatait, olvasmányait osztja meg a közönséggel. írhattam volna többet, másképp, de ezúttal ennyire tellett. Nézőpontom a magyarországi, alföldi emberé - de olyan emberé, aki a székelységet éppen úgy szereti, mint az otthoniakat. Könnyen és nagy-nagy szeretettel, szinte önmagától állt össze a kötet. Húsz esztendővel vetettem számot az írásakor. Láttam önmagamat nyári forróságban, tizenkét órás autósorban a magyar-román határon. Ott ' voltam a kis székely faluban, ahol szorgos kezek hordták tele a terülj-terülj asztalkát a messziről jött vendégnek. Átbeszélgetett éjszakák életről, halálról, magyarokról, románokról, boldogságról és gyászról, hitről / és hitetlenségről Tagbaszakadt favágók, pásztorok, kicsi fehérnépek,', tréfálkozó falusiak, autószerelők, költők, pincérek, recepciósok, boltosok, muzsikusok bújócskáznak a sorok között. Remélem, kikacag az oldalakról Udvarhely, fintorog Csík, nyelvet ölt Gyergyó, felteszi pápaszemét Marosszék, kezet nyújt Háromszék.
Jó étvágyat a következő ezer esztendőre! „ ^ Vissza