Magyar történet III.

Előszó

AZ A KÉT SZÁZAD, mely a mohácsi vésztől veszi kezdetét, egymással olyan szoros kapcsolatban van, hogy szinte lehetetlenség egyenkint, egymástól elkülönítve tárgyalni őket. Szellemi és politikai, gazdasági és társadalmi téren a két század úgy következik egymásra, mint ugyanazon kornak bevezető és befejező része; külön-külön mindegyik csak fél, egész csak a kettő együtt. A XVI. században megkezdődő helyzetek a következő században fejlődnek ki, az itt kötött csomókat a XVII. század oldja meg, tisztára kronológikus előadás csak töredékképet, torzót tudna nyújtani. A török hódoltság mindkét századon áthúzódik, a Habsburgi-erdélyi, német-török, dunai-tiszai ellentét a XVI. században kezdődik és a XVII. századnak főtartalmát teszi, a fegyveres nemzetnek a nagybirtok által megszervezése szintén mindkét századot lefoglalja; a XVI. század reformációját organikusan követi a XVII. század ellenreformációja. Egészben véve elmondhatjuk, hogy lényegest e két század csak együtt szolgáltat a nemzeti élet ezeréves történetéhez.
A feldolgozásnál mégis iparkodtam a negyedik könyvet a XVI., az ötödiket a XVII. század történetére koncentrálni. Ehhez képest az egész munkának e negyedik könyve azon alapvető kérdéseket próbálja megvilágítani, melyeket azután a XVII. századnak kellett megoldania: a királyság külföldre költözését, a védelem királyi megszervezését a török hódítással kapcsolatban, a török nyomás alatt Magyarországnak a nyugati szomszédaival való szorosabb érintkezésbe léptét, az új központi igazgatás, az új nagybirtok kialakulását, az új Erdélyt és a reformáció elterjedését. Mindegyik szó egy-egy ellentétet jelent, mely a középkorban egységes nemzeti lelket foszlányokra készül szakítani. Ez ellentétek először Bocskay felkelésében törnek elő, ennek leírása fejezi be e könyvet, hogy a következő, ötödik pedig egy, az egész korszakot átfogó etnográfiai és társadalmi leírás után a megoldások képét adja, melyeket a XVII. század próbált létrehozni. Szekfű Gyula Vissza