Előszó
HÁROM KÖLTŐ? KÖLTÉSZET!
A költészet az első emberrel együtt született - azóta szakadatlanul és folyamatosan tart. Egy költő, ezer költő, millió költő. Minden órában születik egy vers a világ valamelyik táján, fagyban, hőségben, gazdagságban, nyomorban, kínban, örömben, Horatius, Villon, Petőfi és annyian, számlálatlanul mások - egymásnak adják a stafétabotot. Ahány ember, annyi költészet, olyannyira, hogy aki nem költő, az is költő, ha nem is ír verseket. Minden nő, minden férfi új változat, a líra újjászületése. Kimeríthetetlen, végtelen lehetőség. Nagy költő, törpe lírikus? Meggyőzőbb igazság: csak költészet van, mely az emberben vendégeskedik. E kötet alkotói udvarias megindultsággal fogadják a szavakban rezdülő verset - áhítattal adják át bennük a létezés egy-egy üzenetét. Tóth Árpád hangoztatja: „írók kicsinyje, nagyja, rajta csak!" Kicsi, nagy - ki tudja, melyikről van szó - a bizonyosság maga a varázslat hogy az élet mindenben - itt is költészetté magasztosul.
Ihász-Kovács Éva költői termése a maga tízezer egységével éltető áradás, ebből emelkedik ki a Reményhez és Jóbhoz címzett verse - Kodolányi regényének ösvényén, tőle függetlenül Mózes alakja, immár költeménnyé lendülve szobrok indíttatásaitól is. O az, aki elindul Jeanne D'Arc, Chopin és a karcagi asszonyok irányában is - „fácántollú alkonyat"-ban, akik otthonteremtő lélekkel a mezőkről hazafelé ballagnak „nefelejcses csók" ígéretével.
Gujás Márta költői forrása az élet különleges szelvénye - a gyógyítás misztériuma, mely egyszerre természettudomány és mágia, egyszerre rejtély és alázat, fény és árnyék, ragyogás és csönd.
Vissza 
