Kálvin emberi arca

Előszó

A "Kálvin emberi arca" című könyvecske közben a Zsid 13,7 Igéje volt előttem: "Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket!" Igyekeztem arra, hogy a reformátor ábrázolásában se ne torzítsak (ezt elvégezték ellenségei); de ne is szépítsek, mert a "lakkozott irodalom" nem a Szentírás műfaja. Mi ugyan többnyire a "Soli Deo Gloria!"-feliratú Kálvin-szobrot tartjuk emlékezetünkben, mégse tekintsük "deheroizálás"-nak azt, ha látjuk őt érzékenykedőnek, ingerlékenynek, türelmetlennek. Jusson eszünkbe, hogy a Szentlélek még a Noé részegségéről, a Jákób csalásáról, a Dávid házasságtöréséről és a Péter tagadásáról szóló históriákat is megíratta. Így lesz tényleg "egyedül Istené a dicsőség"! Kálvin is, mi is, szegény, kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. Ugyanakkor egyre-másra elámulunk majd azon, hogy ez a krónikus álmatlanságban szenvedő, oly sok betegségtől gyötört, annyi gyászban megtört, tömérdek értetlenséggel küszködő ember a Lélek mennyi drága gyümölcsét termette!
Munkám csak vázlat. Igazán árnyalt arcképet az fog rajzolni Kálvinról, aki mind a 4271 fennmaradt levelét elolvassa. Itt ezeknek csak egy töredéke jut szóhoz. Úgy érzem magamat, mint maga Kálvin, aki így jellemzi a Bullinger Henriknek 1557. február 17-én elküldött Hóseás-kommentárját: "én ily koraszülötteket hozok napvilágra." Vissza