Szenvedésemet örömre váltottad

Előszó

Minden életkornak megvannak a sajátos örömei, de ugyanakkor a sajátos gondjai, nehézségei, sőt egyenesen szenvedései is. Ezek többnyire egy időben jelentkeznek. Az életkorra jellemző örömök és szenvedések reális értékelése, elfogadása és egyensúlyban tartása jellemzi az érett és kiegyensúlyozott személyiséget, s ez minden boldog emberi és keresztény élet alapja. Ha közelebbről megvizsgáljuk, fölfedezzük, hogy az öröm és a szenvedés csak látszólag létezik egymás mellett, valójában egymást kölcsönösen áthatják, egymásba ágyazódnak. Itt a földön minden örömben van egy csepp keserűség, legalább annyi, hogy töredékes és mulandó, tehát itt a földön sohasem teljes és hiánytalan. A szenvedés viszont még nagyobb öröm forrása lehet; éppen a keresztények számára hordozza annak a reményét, hogy eljuthatnak az üdvösségre, a teljes gyógyulásra. Ha tehát az egyikről beszélünk vagy gondolkodunk, mindig beleértjük a másikat is.
Az utóbbi két évtizedben sokszor hívtak meg az "életük harmadik szakaszát" élő, tehát idős emberek, hogy beszéljek nekik a hitünkből fakadó távlatokról és segítségről, erősítsem meg bizalmukat és reményüket. Arra kértek, segítsem őket, hogy bölcsen alakítsák életük alkonyát: Isten segítségével megküzdjenek vele, és az emberi tökéletesség felé haladjanak. Mindig arra törekedtem, hogy a teljes valóságot vegyem tekintetbe: együtt és egymásban lássam a szépet, a nyomasztót és a fájdalmasat. Vissza