Szépen (dedikált példány)

Fülszöveg

Kibédi Varga Áron 1930-ban született Szegeden, és a második világháború végén került Nyugatra a családjával együtt. Egyetemi tanulmányait holland,német és francia egyetemeken végezte. Hollandiában él, 1971-től az amszterdami református egyetemen a francia irodalomtörténet tanára, a Holland Királyi Tudományos Akadémia rendes tajga.
Ezidáig két önálló verseskötete jelent meg: Kint és bent (1963) és Téged (1973), mindkettő az Occidental Press (Washington) gondozásában. Mostani kiadásunk, egy beköszöntő vers kivételével ezek teljes anyagát újra közli az utóbbi jó másfél évtized java termésével együtt.
Kibédi Varga Áron intellektuális ihletésű, fanyar hangvételű lírája indulásától kezdve leginkább a modern franciákéhoz hasonlítható. Verseiben a nyelvi szerkezetekkel játszadozva, a szólásokat kiforgatva, egyetemes hiány- és zavarérzésünket néhány odavetett szójátékkal fölvillantva tulajdonképpen filozófiai, ismeretelméleti kételyeket, dilemmákat fogalmazz meg. Rejtett összefüggésekre, nem sejtett lehetőségekre és csapdákra hívja fel figyelmünket. A létről, a nyelvről és a költészet mibenlétéről beszél, szkeptikusan és érzelgősség nélkül, elgondolkodtató következetességgel, igényesen és hitelesen.
Az eredetileg külön könyvbe szánt új verseiről ő maga így írt:
"A költő ezt a kötetét pontosabban és szigorúbban szerkesztette, mint az előző kettőt. Verseit három fejezetbe csoportosította: az első (ábrák) olyan szövegeket tartalmaz, amelyek nagyfokú absztrakcióra törekednek, messzemenően le akarják győzni a szavak érzékletes, tapasztalatinkra utaló erejét. A jelentést természetesen nem lehet kioltani, csak az a kérdés, hogyan veszi fel a művészet a kapcsolatot a valósággal: úgy mint Rubens, vagy úgy mint Mondriaan? Az olvasó, amikor megküzdött ezekkel a versekkel és eljutott a második fejezethez, már könnyebb, munkába kezd: "történetek" várják, olyan költői eseményszerkezetek, melyek nélkülözik ugyan a mindennapi históriák egyes kellékeit, de nem állnak többé ellen az időnek,az olvasó időtapasztalatának úgy, mint az időtlenségbe vésett "ábrák".
A harmadik lépés ezek után nem lehet más, mint hogy a költő és olvasója visszatérnek a teljes elvontság, majd a mímelt mozgás után a saját világukba, a kultúrába és a történelembe. De tud-e még beszélni a költő, évszázadok szép és hamis, gazdag és gyarló hagyományai után, a maga dolgairól: a képről és a költészetről, az európai és magyar értékekről?
Szépen: a címet egyszerre kell komolyan és irónikusan is érteni. És alcímnek odakívánkozik: "egy új nyelvtan felé"." Vissza