Előszó
Ezerkilencszázhuszonegy szeptember elsején - ezen az emlékezetes, felejthetetlen napon - George Boswell, akit akkor még csak tanácsos úrnak szólítottak és sötétszőke hajában keresve sem akadt ősz szál, hajnalban ébredt, órájára pillantott, azután folytatta az alvást és aludt mindaddig, amíg Annie be nem hozta a reggeli újságot, egy csésze teát és néhány akkor érkezett levelet. Az egyik levelet Lord Winslow titkára írta; közölte, hogy Őlordsága a déli vonattal érkezik Browdleybe, szóval jelen lesz az alapkőletételen. George boldogan olvasta ezt az értesítést és büszke is volt kicsit, mert Lord Winslow nem volt olyan akármilyen lord (igaz, hogy George ilyen akármilyen lordokkal se találkozott eddig, de elvből megvetette őket), hanem egészen különleges példány, mert életét a köznek szentelte és ráadásul írt is, még pedig néhány igen kiváló könyvet.
Fél hétkor George felkelt, kivette a szekrényből sötétkék öltönyét (csak ünnepi alkalmakkor vette fel), nagyon gondosan megborotválkozott, közben minduntalan az újságra pillantott, amelyet odatámasztott a tükörhöz és elégedetten hívták fel az olvasó figyelmét. A nyitott ablakon ki-kitekintve nyári napot ígér. Nyolckor a reggelije előtt ült, sonkát, tojást evett és vidáman fecsegett Annieval, a "kisegítő"-vel, aki rendben tartotta a házat és ugyancsak igyekezett, hogy felesége távollétében ellássa az asztalát minden jóval; kilenckor az íróasztalánál dolgozott, cikket írt a Browdley és Vidéke számára, amelynek ő volt a tulajdonosa és a szerkesztője. Általában elég nehezen ment nála az írás, de ezúttal a jókedv hullámain könnyedén gördültek a mondatok és bár úgy magában távolról sem volt meggyőződve, hogy a Versaillesi Béke olyan, amilyennek lennie kellene, a hiányok korrigálását nagylelkűen rábízta a jövőre, ami mellesleg szólva, nem is esett nehezére, mert általában úgy vélte, hogy a jövő igen jó orvos. Szóval, tíz órára elkészült az optimista hangú vezércikk; tizenkettőkor kint volt az állomáson és fogadta Lord Winslowt, egy órakor rövid beszédet mondott a városházi díszebéden, háromnegyed kettőkor pedig a Mill Street sarkán rögtönzött baldahin alatt ült, pislogott a napfényben és derűs képpel bólingatott a világ négy tája felé, miközben az egyik táj felől fujdogáló szellő elhozta hozzá a browdley-i gyárak vegyes illatát. De Georgeot nem zavarták az illatok, hiszen gyerekkora óta jól ismerte minden változatukat s azokra a napokra emlékeztették, amelyeket a gyárak falai közt kanyargó csatorna partján töltött. A csatornát a gyárakból kifolyó meleg víz táplálta, felszíne felett gőzköd lebegett, olaj, mindenféle vegyszer és gépek szagát hordva szerteszét. Amíg most George az ünnepélyes szertartás kezdetét várta, boldogan szagolgatta ezeket a régóta ismert illatokat.
Vissza 
