Előszó
Részlet:
Hárman ültek a kis elefántcsontteremben. Kanáneus, Arad királya, Szilla, kis finomtestű és még finomabb lelkű felesége s a hindu költő, Azdrahábel.
Mindahárman fehérselyem köntösben...
Tovább
Előszó
Részlet:
Hárman ültek a kis elefántcsontteremben. Kanáneus, Arad királya, Szilla, kis finomtestű és még finomabb lelkű felesége s a hindu költő, Azdrahábel.
Mindahárman fehérselyem köntösben voltak; rojtok, himzés, övek, csattok és zsinórok nélkül. Kanáneus és Szilla felséges voltát csak a fejükre húzatott hüvelykujjnyi széles aranyabroncs jelezte, míg Azdrahábelnek fehér selyemszalaggal volt a homloka is átkötve.
Szép ember volt mindahárom. Kanáneus igazi királyi alak. Hatalmas termet, nemes arányok és formánk, szinnek finomsága. Olyan arca volt, mintha minden vonást művészi gonddal csiszolt volna rajta a Teremtő. Nagy, tiszta, nyugodt szemei tengerszemhez hasonlítottak, melynek vize sötét, de csillagok fénye ragyog ki belőle. Orra, szája finom metszésü, tökéletes mintáju, haja és szakálla pedig, melyet ápolói naponta a homokórának háromszor való megfordítása alatt szednek csigákba és más rajzok szerinti művészi mintákba, dús, fekete és oly finomszálu, mint a selyem. Arca leányosan finom, gyengén piros és jóságosan nyugodt.
Most is nyugodt, sőt szeretetteljes mosoly is húzódik meg ajkai sarkában, pedig nagy, mosott porcellán tisztaságú szemei kezdenek ijedt merevséggel csüngeni feleségén...
Vissza