Budapesti kalauz

Előszó

Részlet a könyvből:
Az írónak - aki a nagyvilágot és szűkebb hazáját, Budapestet egyaránt, fiúi és egyben atyai lelkesedéssel szemlélte - szenvedései, fogsága, keserű távozása már éppúgy a múlté, mint nevetése; az egymásutániság megszünt, egymás mellett állnak immár emlékezetünkben életének mozaikdarabjai. Ezek pedig éppoly magátólértődő szeszélyességgel foglalkoztatják időről-időre elménket, mint eddig; fölbukkannak, mikor föl akarnak bukkanni, példát mutatnak, lelkesítenek, még vitára is ingerelnek, gondolatainkat terelgetik. Sok test-szerint élőnél erősebben él tehát mellettünk; és közös ünnepeink egyes jeleneteit, mozgékony figuráinak szineit csak még élénkebbé teszi az immár állandó, nyomasztó-szürke háttér, a hazug valóság, hogy elhagyott bennünket.
A Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett ki a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát, és telefonált nekem, hogy megbeszélésünk értelmében mutassam meg neki a Várost.
Uram, igen tisztelt Idegen, mindenekelőtt arra kell nyomatékosan kérnem, ne hallgasson az ujságírókra és a jeles megfigyelő tehetségekre, akik azt fogják Önnek mondani, hogy a pesti ember ilyen meg olyan. A pesti ember, akiről ők beszélnek, éppolyan, mint minden más kereskedő, ha nincsen pénze. Mit érdekel az egy Marslakót? Általában az emberek, hát fontosak az emberek a városban? Párizsban csak az emberek utálatosak és érdektelenek. Én a várossal akarom Önt megismertetni, azt hiszem, a házak az igazán lényegesek. De talán nem is a házak: az utcák egymásrahajló erotikája, melyben néha erő fejeződik ki és a szobrok éghajlati viszonyai, az autóbusz-számokkal kapcsolatos irodalmi asszociációk vagy valami ilyesmi. Hisz Ön ért engem. Vissza