Nyugat 1938. március

Előszó

Részlet a kötetből:

MAGYAR LIBERALIZMUS

Mikszáth meséli, hogy Pulszky Ferenc egyszer fölment szabadjegyért a közlekedési minisztériumba. Hazakészült Sárosba. Fogadja egy titkár, kiderül, az is sárosi. Amig jön az államtitkár, beszélgetnek, az öregúr elmondja, kiket akar fölkeresni. Bajos lesz, igazítja helyre minduntalan a fiatal földi, mert ez a számvevőszéknél van, az a belügyben, a harmadik a szomszéd szobában. No, ha idehoztátok Sárost, nevet Pulszky, haza se megyek. És nem kért szabadjegyet.
Sok efféle története van Mikszáthnak, egyik gonoszabb, mint a másik. A kor gúnyosan beszélt magáról, az utókor kegyetlen volt hozzá. Érdemeit megtagadta, őseitől, a reformkor nagyjaitól megfosztotta. A kiegyezés s a millennium közti szakasz állítólag az elszalasztott alkalmak, az öncsalás és képmutatás kora, kiöregedett szemtanúi is így beszélnek már róla 1910 körül. Akik egykor ábrándjaiban osztoztak, öregségükre elszomorodnak, rossz sejtelemmel búcsúznak. A kor egyébként se melegedett igazán a nemzethez; Mohács, Majtény, Világos válatozatlanul eleven, kínzó emlékek, a béke és zavartalan munka három évtizede alatt is lefoglalják, tovább izgatják a képzeletet: a jelen emléktelenól száll el. Könnyű munkája lesz a romboló utókornak.
De a ma élő, maroknyira fogyott védőcsapat is csak árt a vesztett ügynek. A magyar liberalizmust Széchenyi oldaláról nézi, jövőbelátó szemmel. E védelem kötelező illemtanához tartozik például, hogy a mult század utolsó harmadában végzett munkákra rá kell olvasni Széchenyi igéit; egy cukorgyáralapításban okvetlenül Széchenyi támad föl, egy hitelintézeti fúzióban testetölt valamelyik mondása. Pedig a liberalizmusra Széchenyi egész másfajta igéit is ráolvashatnók. «Volna egyedül alkotmányunk veszélyben», írja egyszer a gróf, «vagy ha csak arról volna szó, mikép kelljen azt tágítani, a lehető legtöbbre ruházni, nem volna akkor baj; lenne csak az kérdésben: mikép lehessen a lehető legnagyobb számot anyagilag gazdagítani, könnyű lenne akkor minden; csak ne forogna egyéb fenn, mint terjeszteni művészetet és tudományt, mi hamar érnénk célt. De a magyarság terjesztése gyakran ellentétben áll az anyagi javak, a művészet s tudomány, de még némileg az alkotmány terjesztésével is». Vissza

Fülszöveg

Részlet a kötetből:

BABITS SZEREPE

Egy nagy költőt mutatunk be, pályaútjának csúcsain. Költeményei, melyeket ma este hallani fognak, szemléltetően felidézik majd a kanyarokat és állomásokat, amelyeken át e csúcsokra elérkezett. Bevezetőül én mégsem csak verseiről, mégsem csupán szép versekről szeretnék beszélni; hanem arról is, ami azokat - mint a téglákat a malter - összefogja, egységes művé teszi.
Szép vers sok van a világon. Lehetne persze pusztán csak ezekről is beszélni, függetlenül attól, hogy ki írta azokat. Ezzel azonban csak a versírásig, csak a mesterség művészetéig és műfogásaiig jutnánk el és nem a költészetig; az több az előbbieknél Hány szép vers kallódik el az idők folyamán, csak azért, mert nem volt méltó gazdájuk, mert írójuk csak versíró volt és nem költő. Petőfi korában és főleg halála után keletkezett nem egy olyan vers, amely amellett, hogy tökéletesen petőfies volt, jobban sikerült Petőfi egynéhány közepes költeményénél. Senki sem emlékszik rájuk. Nem véletlen, hogy az utókor a költőket tartja számon és nem a verseket.
A nagy költők ismertetőjele, hogy versük századok multán is úgy hat, mintha eleven szájból hangzanék. Miért? Mert a nagy költő egész életével ott áll a verse mögött. Szerepet játszik, nem színpadon persze, hanem egy népközösség, egy nemzet életében. Akinek versei előbb-utóbb nem állnak össze emberi magatartássá, egy élet lelkesítő vagy elriasztó szerepévé, annak kár volt versírásra adni a fejét. Akiéi pedig ilyenné összeállnak, annak már egyéni sorsa is érdekel bennünket. Ezért van igazuk a tankönyveknek, mikor egy-egy költő ismertetését az életrajzzal kezdik. Babits Mihály betöltött egy ilyen költői szerepet azáltal, hogy született költő mivoltában vállalta azt is, ami azzal jár, hogy magyarnak és a mi korunkba született. Róla szólva is foglalkozhatunk a szép versek előtt a korral, amelybe a költő született, a környezettel, melyből kikerült, foglalkozhatunk személyiségével is; akár pontosan úgy, ahogy a tankönyvek szokták. Vagyis, kezdve azzal, hogy: Született Szekszárdon, 1883-ban, katolikus nemesi családból, melynek tagjai századok óta a vármegyét szolgálták; atyja táblabíró volt; ő maga tanári pályára lépett... Vissza