Szerelmes földrajz

Előszó

E könyv ötlete nem Magyarországon merült fel bennem.
A mediterrán parton gondoltam rá, az ezerkilencszáznegyvenes esztendő nyarán, kissé mikesi lelkiállapotban, egyedül hallgatva tenger mormolását, Zágon felé mutató csillagok alatt. Egy összeomlás roppant személyes élménye mindent megingatott körülöttem, rendszerek hangtalanul tűntek el a mélyben, intézmények egy roppanásra megsemmisültek, egy korszak jajkiáltás nélkül süllyedt el valami közömbös közegben. Egy pillanatig sem áltattam magam azzal, hogy a válság átmeneti, a régi élet visszatér, a régi mértékek helyreállnak, az értékek régi rendje megmenekül e zuhanásból. Minden bizonytalannak látszott körülöttem, a tegnap is, a holnap is, a magam igazságai is; még az is bizonytalan volt, hogy a táj, melyről nézem a tengert, holnap melyik országé lesz? A hajótöröttek és az űrbe vetettek izgalmával kerestem egyetlen szilárd pontot, melyen megállhat a láb, melyről körültekinthet a szem. Akkor elhatároztam, hogy egyszer, majd beszámolok arról, hogy e véglegesen és teljesen bizonytalan helyzetben, mikor valami szilárd helyet kerestem gondolataim számára, valami valóságot, melyben megkapaszkodhat ész és érzelem: e valóságot nem államformában, nem társadalomban, nem ismerősök körében, nem rokonokban és nem barátokban találtam meg: nem is eszmékben, nem is magamban, ki ingatagon éltem, máról holnapra, multamtól elárulva, jövőmben bizonytalanul, mintegy két elem között. Vissza