Szerencse

Előszó

Részlet a könyvből:
A műhelyben meleg volt és büdös. Ajtó-ablak tárva-nyitva, semmit sem segít. Zivatarral változó páradús hőség. Az üzem minden ajtaja az udvarra nyílt, minden gép, minden ember zakatoló lármája ott visszhangzott a háromemeletes józsefvárosi bérház fenekén. És mindent beborít a savak, műanyagok, por és emberi izzadság orrfacsaró szaga.
Csak a munka rengeti a levegőt és az emberek, akik minduntalan félbeszakítják a munkát, örökké mozognak. Kész munkadarabokat hordanak, nyersanyagért, szerszámért mennek, és vizet inni, folyton vizet inni.
Zsófi majd megfúlt. Magas homlokáról, villogó fekete szeme sarkából lecsorgott a verejték orra csatornáján, csiklandozva pergett az ajkára, álla gödrén meggyűlt s nagyot cseppent blúza kivágásába. Felsőkarjával törülközött, mert a keze vastag, idétlen gumikesztyűbe volt bujtatva. Ruhája odatapadt a mellére, derekára, szoknyáján szétpattantak a kapcsok, tavalyi szoknya s idén meghízott. A gépe sziszegve, zörögve járt, a fúró mérgesen szúrta a bakelitet, minden figyelemnek éberen kell őrködni, bele ne kapjon a kezébe, amint aláigazítja a kicsiny munkadarabot. Összecsikorította a fogát és dolgozott gyorsan, egyenletesen, mint máskor, de tán a meleg miatt, minduntalan kijön a sodrából. Leállítja a gépet és türelmetlenül besepri a sínről az apró fekete tárgyakat a papírzsákba. A zsák megtelt s most a sarokba kell vinni. Vissza