Szertelen élet

Előszó

LUDWIG BEMELMANS, aki ezzel a könyvével lép először a magyar közönség elé, furcsa keveréke az európai és amerikai embernek. A középeurópai emigránsok szokásos hányattatásai után kiment Amerikába és ösztönös érzékkel, filmfelvevő géphez méltó élességgel addig figyelte a lázas kontinens életét, amíg jobban át nem látott rajta, mint az ottszületettek. Sokat ír új hazájáról. A tárgy ismerete egyenrangúvá teszi az amerikai írókkal, de egy dologban megmaradt európainak. Nem vesztette el azt a szkeptikus, bírálgató tekintetet, ami az európai ember legnagyszerűbb tulajdona és ami a legragyogóbb látszat mögött is azonnal a valóságot, az igazságot keresi.
Ludwig Bemelmans nem tartozik a prófétikus, ostorozó kedvű bírák közé. Villámok helyett szelíd derűvel rajzol, talán néha túl szelídnek is tűnik, de aztán, ha az olvasó finom füllel és értelemmel követi groteszk meséjét, a mosolygó díszlet mögül egyszerre kicsillan a keserű fintor, minden igaz humor alapja. Bemelmans ugyanis felfedezte számunkra a filmbeillő, meseszerű Amerika-képzet fonákját. Mesél, fordulatosán, színesen építi elénk a legfelsőbb leggazdagabbak világát, azt a valószínűtlen életformát, ahol meseautók suhannak a délszaki ligetekben és a nylon-szépségű istennők akkora valódi ékszereket hordanak, hogy azok már-már hamisnak látszanak - de hirtelen, váratlanul elővillan a ragyogás mögül az emberi nyomorúság, a magány, a szomorúság, a céltalan élet minden terhe, amin nem lehet semmiféle földi jóval segíteni Tarka tömeg kóvályog Bemelmans színpadán. Szélhámosok, milliomosok, szomorúak, szegények és kósza külföldiek, akik a második világháború konjunkturahullámain lovagolnak. Vissza