Szerves kémia

Előszó

Részlet:
Bevezetés.
1. §. A szén vegyületeiről általában.
A mult század elején azt hitték, hogy a szén vegyületeinek előállításához „életerő" szükséges és így ilyeneket csakis élő növényi, vagy állati szervezetek (organizmusok) képesek termelni; ez a felfogás azért alakult ki, mert akkoriban a szén vegyületei közül (a széndioxidon, szénmonoxidon és még néhány egyszerűbb vegyületen kívül) egyet sem sikerült növényi, vagy állati szervezetek igénybevétele nélkül, mesterségesen előállítani. Ezért nevezték - és megszokásból nevezzük még ma is - a szénvegyületeket szerves (organikus) vegyületeknek és a kémiának ezekkel foglalkozó részét szerves (organikus) kémiának.
Hogy azonban a szénvegyületek képződésénél valamilyen különleges „életerő" működését szükségtelen föltételezni, az a mult század eleje óta számtalanszor bebizonyult; és pedig legelőször akkor, midőn 1828-ban Wöhler egy mesterségesen előállítható vegyületből, a ciánsavas ammóniumból hevítés útján karbamidot, tehát olyan vegyületet állított elő, melynek képződéséhez eredetileg az „életerő" szükségességét tételezték fel. Azóta a szénvegyületek tízezreit állították elő mesterségesen; a Wöhler előtti felfogás helytelensége tehát bebizonyosodott és kiadódott, hogy a szén vegyületeinek képződésénél lényegileg ugyanazok az erők és törvényszerűségek játszanak szerepet, mint a többi elem vegyületeinek képződésénél.
Hogy a szén vegyületeit ennek ellenére is külön fejezetben szokás tárgyalni, azt az a körülmény teszi indokolttá, hogy a szénvegyületeknél olyan sajátosságokkal találkozunk, melyeket a többi elem vegyületeinél vagy egyáltalában nem ismerhetünk fel, vagy csak kisebb mértékben észlelhetünk. E sajátságok egyik legfontosabbika az, hogy a szén atomjai vegyértékeik útján egymással nagy számban képesek hosszabb-rövidebb láncokká (ú. n. szénláncokká), avagy zárt gyűrűkké egyesülni és emellett a szénatomok többi vegyértékei igen változatos módon köthetők le a legkülönbözőbb atomokkal, illetve atomcsoportokkal. A szénatomok egymással való kapcsolódása a legfőbb oka annak, hogy a szénvegyületek igen nagyszámúak. Vissza