Megszépült szegénység

Fülszöveg

A mezőségi Sic gazdag népi hagyományainak újabb hajtása Kocsis Rózsi önéletírása. Nem az írástudás, hanem a szóbeliség talaján termett ez a szóbeliség talaján termett ez a különlegesen szép epika, mely Győri Klára és Kocsis Rózsi emlékezéseinek egyaránt sajátja. Mindketten belenőttek ebbe a páratlan hagyományba, a falu nevelte őket és ők a faluról adnak hírt.
A körülmények más és másként alakítják ki a közösség tagjaiban szunnyadó és felszínre kerülő adottságokat. Győri Klára a fonó mesélője volt, s ez meghatározta stílusát. Kocsis Rózsi viszont nem mesélt közösségben, tehetségének más a természete: csak írásban tudja kifejezni magát.
Kocsis Rózsi visszaemlékezése csak a gyermekkort foglalja magába. Emlékeinek kiapadhatatlan forrása arról tanúskodik, hogy egész kicsi korától erőteljes érzelmi életet élt, gyermekkorának minden mozzanatát élményként élte át. Mident megfigyelő és rögzítő finom érzéke az alkotó művész sajátja. Írásának nagy erénye az a mód, ahogyan élményeit elevenen, olyan frisseséggel adja vissza, hogy érezni lehet a lelki tusát vívó ember érzelmeinek forró lüktetését. Az erős lelki készség, az egykor átélt érzelmek intenzitása és az ezt újra fölidézni kész emlékezet, az asszociáló képesség a magyarázata a finom és pontos leírásoknak. A valamikori beszélgetések nem szófoszlányok, nem elnagyolt idézései a hajdani élményeknek, a valóságosan érzékelt gesztus, az arcjáték is a legapróbb részletekig újrateremtődik.
Nem vállalkozhatunk arra, hogy megfejtsük a csodát: hogyan születhetik úgyszólván teljes értékű irodalmi alkotás mesterségbeli tudás nélkül? Az olvasóra bízzuk, hogy ezt a rejtélyt megfejtse. Vissza