A huszonegyedik utca

Előszó

Részlet a könyvből:

Gábor megállt az öreg, púposhátú ház előtt, egy véznán fityegő cédulánál. - Kiadó szoba... - Letette ráncos, barna bőröndjét, kalapját feljebbtolta homlokán: Általában mintha sokáig utazott volna haján és most még kissé bizonytalanul mozogna a szárazföldön. Friss kenyérillat áradt a homályos kapualjból és az ember szinte várta, hogy egyszerre csak kilép egy félmeztelen pék. Az öreg ház mellett kirakat ragyogott: fonott kalács, sóskifli, kövér, kedélyes kis cipók. Gábor épolyan figyelmesen nézte a cipót, mint előbb a cédulát. Homlokát ráncolta, bőröndjét felemelte, aztán megint letette. - Nos hát... - Ebben a pillanatban még úgy látszott, mintha valahol várnának rá. Egy kedves, barátságos szobában talán éppen kérdik: - ejnye, hol késik ez a Gábor? - Jobbkezét sután, ügyetlenül zsebébe csúsztatta, pénzt számolt az egyik ujjával sietve, kapkodva. Közben föl-fölnézett a cédulára. A pénzt visszacsúsztatta a zsebébe, körülnézett, mintha énekelni akarna, hogy a hiányzó pengőket összeszedje. Igy állt egy darabig tétován forogva, aztán egyszerre csat belódult a bőröndjével.
Bent a kapualjban, már nemcsak a kenyérillatot érezte. Ó, nem, a kapualj nem elégedett meg ezzel az egyszerű, becsületes illattal, öreg cugoscipők szaga... - szinte látni lehetett a megáporodott, elkeseredett hitelezőket, ahogy mennek fölfelé a széles lépcsőn, a vaskorlátba kapaszkodva. Macskabűz, züllött, vén macskáké, akik a kutyáktól se ijednek meg... Vissza