A Budapesti (X.), VIII. kerületi tisztviselőtelepi Magyar Állami Széchenyi István Gimnázium negyvenkettedik évkönyve

Előszó

Ebben az évben ünnepeljük az 1904-ben - csaknem 20 évvel a X. kerületi Tisztviselőtelep 1886-ban történő felépítése után - egy belvárosi gimnázium kihelyezett részlegeként megalakuló iskolánk létrejöttét, megalapítását és hagyományápoló egyesületünk, a Széchenyis-ta Öregdiákok Baráti Társaságának megalakulását. A 10 évvel ezelőtt megalakított társaságunk elhatározta, hogy az iskolalapítás 90. évfordulóját, e jeles kettős jubileumot egy Emlék-Évkönyv kiadásával örökítjük meg, amely tartalmát és szerkezetét tekintve egyaránt az 1949-ig évente megjelenőket követi. Mivel az utolsó ilyen évkönyv, a 41., éppen a 45 évvel ezelőtt jelent meg - ezt követően az ilyesmit ugyanis "felesleges papírpocsékolásnak" minősítették - ez a 42. évkönyv nemcsak egy , hanem mintegy 45 év - ebből 26 iskolaév - történéseiről számol be.
Különösen fontosnak látszik egy ilyen tartalmú kiadvány közreadása, mert erről az időszakról, az iskola működésének erről a 26 évéről, jóformán semmiféle összefoglaló mű, tájékoztatás eddig nem látott napvilágot, azok jórészt a feledés homályába vesztek. Pedig nagy szükség lett volna rájuk, mert az egykori értesítők nemcsak az iskolában folyó munkáról, az ott tanító tanárok iskolán belüli és azon kívüli tevékenységéről számoltak be, hanem tartalmazták a tanulók egyes tantárgyakból abban az évben elért eredményeit is. Ezek, így nyilvánosságra kerülve, a jótanulóknak elismerésre, a rosszaknak pedig szégyenkezésre adott alkalmat. Ez a tény természetesen némileg befolyásolta a szorgalmat is, hiszen nem mindenkit érintett kellemesen, ha a tanulmányi eredménye az iskolaközösség előtt nyilvánosságra került, különösen, ha azzal nemigen lehetett dicsekedni.
Az egykori iskolánk ezen éveire vonatkozó információk hiánya késztet tehát Társaságunk vezetését arra, hogy ennek a korszaknak a jelesebb eseményeit - a szó elszáll, az emlékezet elhalványul, az írás megmarad - az Emlék-Évkönyvben örökítsük meg, ezzel is közismerhetővé téve minden egykori iskolatársunknak, akit érdekel, aki szívesen emlékszik vissza az iskolánkban töltött diákévekre, tanáraira, egykori iskola-és osztálytársaira.
Jóllehet az évkönyv előadási módjában és szerkezetében egyaránt igyekszik megőrizni a korábbiakban kialakultakat, a mondanivalóján kívül tartalmilag is egy kissé el kellett térni azoktól, hiszen például a tanulók egyes tantárgyakban elért "érdemjegyeitől" értelemszerűen el kellett tekintenünk. Ehelyett azonban - legalábbis, ahol erre vonatkozóan hiteles információkat tudtunk szerezni- feltüntettük a magasabb iskolai végzettséget, amely egyrészt az iskolánk oktatási színvonaláról nyújthat egyfajta tájékoztatást, másrészt később - amennyiben erre igény mutatkozik - lehetőséget ad egy olyan szakértői testület összeállítására is, amely a volt széchenyistáknak nyújt tanácsot, segítséget ügyes-bajos dolgaik elintézésében. Ugyancsak figyelmet fordítottunk azoknak a -ma már nem élő - széchenyista diákoknak a megemlítésére, akik életükben, tevékenységükkel maradandót alkottak, vagy életvitelükkel kiérdemelték azt, hogy büszkék lehessünk reájuk.
Külön fejezetben emlékezünk meg volt tanárainkról, akiknek túlnyomó többsége ma már nincs az élők sorában. Az elhunytak közül a különösen kiemelkedőkről - ha sikerült megfelelő és hiteles információk birtokába jutni - külön megemlékezünk a munkásságuk ismertetésével.
Az emlékezésen kívül szeretnénk továbbá azt is elősegíti, hogy az egymást régen, évekkel ezelőtt szem elől tévesztett osztálytársak ismét egymásra találjanak és ha szükségét érzik, a kapcsolataikat újból kiépíthessék, találkozási lehetőségeiket megtalálják. Az 50-es, 60-as évek bizalmatlanságának légkörében kialakult általános elidegenedési folyamattól ugyanis nem maradt érintetlen az iskola egykor - a hátrányos működési körülmények ellenére is - legendás közösségi szelleme sem. Ezt a társadalmi folyamatot az iskolában folyó nevelés nem tudta ellensúlyozni és így fordulhatott elő, hogy ezekben az években több olyan osztály is végzett, amely az azóta eltelt 20-30 év alatt egyszer sem tartott érettségi találkozót!
Őszintén reméljük, hogy ennek az évkönyvnek a hatására, a szétszóródtatás ellenére az összetartozás - amely a közös eredetből táplálkozik - érzete feltámad, és sokan lesznek olyanok, akik ezután majd hiányát érzik a rendszeres találkozásoknak, és bekapcsolódnak társaságunk közösségi életébe. Vissza