Mélység

Előszó

„A tudós és a költő között zöld mező fekszik, ha a tudós átmenne rajta, bölccsé válna, ha keresztülmenne a költő, próféta lenne belőle." Kahlil Gibran
A versformában megjelenő érzések sokkal mélyebbről szólnak hozzánk, mint azt az ember képzelné. Különösen, maga a versek írója „csak" 16 éves. A sorok tisztaságot, őszinteséget és a lélek legmélyebb rétegeinek igaz tartalmát tárják elénk. A gyermeki tisztaságot: „Ha felnövök, - majd - bátor leszek. De még szeretnék gyerek maradni." Ez az, amit korunkban elvesztettünk mindannyian, elfelejtettünk mindannyian és egy életen keresztül kutatunk utána önmagunkban. A versek nagy része az élet szeretetét tükrözi, de a szeretet érzése mögött feltűnik az aforizmaszerüen megfogalmazott igazi bölcsesség is. „Az ember csak akkor tud valamiről igazán érthetően beszélni, ha már átélte azt az érzést. Ez a szerelemre nem vonatkozik." Más helyen olyan tanítás hangzik el, amit mindenkinek meg kellene fogadnia és életébe átültetnie. A válasz a kérdéseinkre bennünk található. „Az ember mindig azt kérdezi a másiktól, amire előbb neki kellene választ adnia." Ez a gondolat származhatna az ókori bölcsesség akármelyik mesterétől Kínától Indiáig, Egyiptomtól Görögországig. „Nem birtokolhatod egyszerre a fiatalságot és a tudást, mert a fiatalság leginkább az élet megismerésével van elfoglalva, a tudás pedig arra törekszik, hogy az életben önmagát megkeresse." - írja Kahlil Gibran. Mégis a sorok mögött megjelenik mindkettő érezhetően, érthetően, izzóan. Akárcsak a szerelmi líra és a bölcselet, mert egy tőről fakad. Az egyiket az a vágy élteti, hogy megtalálja a másikat, ez a szerelmi líra. A bölcseletet az Isten utáni vágyakozás inspirálja. „Aki Istent keresi, gyorsabban fut, mint megismerése, akit Isten keres, annak megismerése gyorsabban fut, mint ő." olvasható Al-Halladzs tanításaiban. Ez a kis kötet példája mindkettőnek, a belső megismerés vágya mozgatja a kézben megbúvó tollat. Vissza