Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza

Előszó

Részlet a könyvből:

A játék a gyermek sajátja. A gyermek teljes énjével játszik. Beleérzéssel, átéléssel. Kimozdíthatatlanul, hittel. Nem tessék-lássék játszik, neki fontosabb, kedvesebb, halálosan komoly életteli a játék.
A színész, gyermekségét időben és térben kiterítő, tudatosan játszó ember. Ha úgy tetszik: művész. A színész játéka hárompólusú: a háromszög három pólusa a szív, az agy és a szex.
A színész azért örök, mert titka az együtt lélegzésben van. Az előadással együtt lélegzik, együtt lüktet a közönség. Az emberteremtésben részt vesz az előadás összes szereplője és a közönség is. Ez a gépművészettől idegen csoda. Ez a varázslat. Ez a titok. Ez a színház: a szintézis. A szintézist pedig csak a hárompólusú teljes játék képes létrehozni. Csak ekkor jön létre az a furcsa elektromosság, áramkör, színpad és nézőtér között.
A színház az emberről szól; következésképpen azt nevezem modern színháznak, amely a születés, élet, halál hármasságáról és a közönségről új és újabb adatokat közöl egyre egyszerűbben és komplexebben, vagyis korszerűen.
Korszerűen: a kornak, a mi valóságunknak, a mi életünknek megfelelően - abból, mint egyedüli, egyedi, egyetlen és eredeti gyökérből tápláltan. Attól modern egy előadás, hogy korszerű, vagyis mai és mienk. A mi gondolataink, érzelmeink, szenvedélyünk, indulataink, a mi ritmusunk kell vibráljon, lüktessen és sugározzon a színpadról. Vissza