Szövetség

Előszó

Az utolsó két év verseit gyűjtöttem itt össze. De közéjük illesztettem a felszabadulást követő első két évből és a távolabbi multból is annyit, hogy e könyvem kétharmadának új, egyharmadának régebbi a termése. A közelmultból az első világháború végéig lapoztam vissza.
A csoportosítás szándéka, hogy ugyanannak a fának a gyümölcsét adtam. Könnyen lehet, hogy e száz vers közt több olyan akad, amit ma már fonnyadtabbnak ítél az olvasó; de úgy érzem, egyik sem férges.
Budapest, 1948. november hava. G. O. Vissza

Fülszöveg

A kortársak bírálata Gellért Oszkárról:
"Az utóbbi években minden verse külön örömem volt. Ez nem a Lantos, akinek kabaréjából röhökkel és fülbenmaradt dúdokkal távozol s közben lefricskázod a szivarhamut: itt félsz és tiltakozol és fájsz, hogy valaki meglátott valamit, ami bened van s aminek meglátásától eltiltottad magadat... Nem egy nagy kidaloló: nagy Figyelmeztető!" (Móricz Zsigmond, 1922.)
"Ő, aki a mai költészet, vagy talán minden költészet nagy eszközével: a túlzással sohasem él, ő, aki sohasem szenveleg, akinek szárnyát lehetetlen egek sohasem kísértik, akinek hatalmas képzelete voltaképen a figyelem határtalansága, akinek a mindig drámainak ható valószerűség, valami tragikus ártatlanságú józanság, az önámításra való képtelenség, a földi méretek szent tisztelete az eleme: szóval ő, akit bízvást mondhatunk költői irodalmunk legelső realistájának - éppen azért hat olyan felemelően, mert költészete, egész egyénisége az az eszmét hirdeti, amely az eszmények között a legszerényebb és mégis a legférfiasabb: az önismeret, önuralom hősiességét: az ember örök hűségét az önmaga jobbik énjéhez." (Osvát Ernő, 1926.)
"Egy felfűtött regényesség után, mely már mindent másnak hívott, mint a mi - úgyhogy a hasonlított tárgyak nevét rég elfeledtük, csak a hasonlókra emlékeztünk - bátran nevükön nevezted a dolgokat. Meglepetés volt verseidben látni az ilyen egyszerű szavakat: "ember", "kenyér". Dac egy lagymatag divattal szemben. Ellenméreg olyan kor számára, mely málnaszörppel rontotta el gyomrát." (Kosztolányi Dezső, 1928.)
"Gellért verse egy új lehetőséget, egy új szabadságot jelentett a magyar verselésnek, egy-egy ríme is, egy-egy fordulata, megannyi új, elért kis gazdagságot, mely most már örökre megmarad... Gellért voltakép ma is a régi Gellért-verset írja, melyet az iskolának épúgy számon kell majd tartania, mint mondjuk a Balassa-verset... A költő hű magához és lelke zenééhez. De ebben a hűséges zenében mindig több a belső komplikáltság, mindig nagyobb a rejtett gazdagság, mindig pazarabb a változatosság. A Gellért vers ma már egész orkeszter, s érdekes megfigyelni, amint, a nélkül, hogy kilépne magából, lassanként meghódítja s magábaolvasztja a régibb magyar költészet egész klasszikus formakincsét, a lebegő anapaeustól a magyarméltóságú alexandrinig." (Babits Mihály, 1933.)
"Lírája tiszta, kemény férfi-líra, érc van benne, szilárdság és koncentráltság... Éppen mert férfias, megrendítően gyöngéd tud lenni...
Mindig a legegyszerűbb szavakat találja meg, akárha olyan nagy dolgokról beszél is, mint az eszmény legyőzhetetlensége, a haldoklás szörnyű pillanata, az anyaság szentsége, - ez a legyőzött konplikációk egyszerűsége, az igazi költői egyszerűség... Nincs szerepe és nincs póza, nyiltan és teljesen adja magát. Gondolat és érzés között nincs nála különbség hőfok dolgában, mind a kettőnek egy és ugyanaz a magva van: a lélek. Az anyaságnak legszebb himnuszait ő adta az irodalomnak." (Schöpflin Aladár, 1937.) Vissza